A Konyhafőnök – kieséssel indult az utolsó középdöntős hét

A Középdöntő utolsó hetében újra egyéniben küzdenek a versenyzők. Megkezdődik a tréning a Döntőre! Mangalicatarja és articsóka volt az első akadály, hasonlóképpen volt „kemény dió” a második feladat is, ahol különböző diófajtákat párosítottak sertésdióval, ami a sertéscomb egy része.   A tétnek megfelelően visszatért az idei év egyik nehezítése, a fekete kötény, ráadásul egy versenyzőnek […]

Tovább olvasom

A Konyhafőnök – Sárközi Ákos éttermében folytatódott a verseny

Rácz Jenő Michelin-csillagos étterme után a másik Michelin-csillagos séf éttermében, Sárközi Ákos Textúrájában zajlott a Középdöntő negyedik napja.   A versenyzők vendégeknek főzhettek, a kék csapat pedig – séfük megelégedésére – be is húzta a nap első pontját. A második főzés kapcsán a zsűri emelt a téten: két pontot ért a feladat, mivel a két […]

Tovább olvasom

Sztárvendég látogatott el A Konyhafőnök stúdiójába

A legtöbb nézői levelet író Marika néni jött látogatóba A Konyhafőnök konyhájába! Előtte azonban „fejedelmek és parasztok” tematikáját elevenítette fel a zsűri, bemutatva a régi korok gasztronómiáján keresztül a középkor társadalmi különbségeit. Sorsolás után a pirosak a paraszt tálakból, míg a kékek a fejedelmi asztalról készíthettek elő- és főételt. A fejedelmi asztalon hevert többek között […]

Tovább olvasom

A Konyhafőnök – Marika néni érkezik a konyhába!

Marika néni leleplezése előtt azonban a Középdöntő második napján újabb pontoként szálltak “pultba” a versenyzők. A zsűri Izlandra kalandozott a triókkal, akik olyan különleges főalapanyagok közül választhattak, mint bárányborda, rénszarvas gerinc, juh comb, tőkehal, szardínia és kékkagyló. Emelett használhattak a versenyzők skyr-t, ami a joghurt, a sajt, a kefír és a tejföl izlandi keveréke.   […]

Tovább olvasom

A Konyhafőnök: Lezárult a jubileumi évad elődöntő szakasza

Lezárult a jubileumi évad elődöntő szakasza, még 12-en vannak versenyben A Konyhafőnök trófeáért és az ezzel járó 10 millió forintért.   Mindkét Michelin-csillagos séf összeállította 6-6 fős középdöntős csapatát, akikkel nekivágnak a verseny következő szakaszának. A végső győzelem idén kiegészül az Aranykupával, ami annak a séfnek jár, akinek a versenyzője nyer. Az elődöntő utolsó napján […]

Tovább olvasom

A Konyhafőnök: Irány a konyha – véget ért a Válogató

A Konyhafőnök jubileumi évadában a séfek két aranygombot is kiosztottak az első napon, de sokkoló élményekből akadt bőven a Válogató második napjára is. Az aranygomb többször is működésbe lépett és az a bizonyos fekete kötény is gazdára talált. Az adás végére pedig összeállt az a farmer- és színes kötényes válogatott, amelyik nekivág A Konyhafőnök 10. […]

Tovább olvasom

Nincs szülinap balhé nélkül – jön A Konyhafőnök jubileumi évada

Augusztus 21-től, 20 órai kezdéssel történelmet ír A Konyhafőnök – idén 10. alkalommal mutathatják meg az amatőr hobbiszakácsok, hogy helyük van a versenyben! Közülük egyvalaki pedig 10 millió forinttal és A Konyhafőnök trófeával távozhat a konyhából.   2023-ban azonban nehezebb dolguk lesz a civil versenyző-jelölteknek, mint valaha, ugyanis a 10. évadra rengeteg csavart főzött ki […]

Tovább olvasom

Mucsi Zoltán szerepel az InStyle Men első számának címlapján

Megjelent a Marquard Group Hungary új prémium kiadványa, amelynek első címlapján Mucsi Zoltán szerepel. A színészről exkluzív és különleges fotósorozat is készült. Mucsi a lapnak adott nagyinterjúban elárulta, hogy vágyik-e a nyugdíjas életre és milyen a kapcsolata a védjegyévé vált káromkodással. Mellette több másik különböző korú és karakterű sikeres férfival, Fördős Zével, Frohner Fecóval, Balogh […]

Tovább olvasom

Fördős Zé: Olyan kis arccal indultam neki a médiakarriernek, hogy azóta sem bírt akkorára nőni, amelyet másoknál megfigyelhetünk

Fördős Zé az InStyle Men első hazai lapszámában nyilatkozott a karrierjéről és a magánéletéről. Elmondta, zárkózott embernek tartja magát, és bár alapvetően bárkivel szívesen elbeszélget, a belső körébe csak keveseket enged be. Ilyenek a családtagjai, illetve az a négy-öt barátja, akik 25 éve mellette vannak.   „Ők azok a receptoraim, akikre rá tudok csatlakozni, és nincs […]

Tovább olvasom

Szevasz, tavasz – megérkezett a legújabb Street Kitchen magazin

A Street Kitchen csapata a tavaszt ezúttal is egy vadiúj lapszámmal köszönti. 83 kipróbált tavaszi és húsvéti recepttel segíti azokat az olvasókat, akik a hagyományos recepteken túl szívesen kísérleteznek és próbálnak ki újakat is.   „Miközben novemberben mindenki karácsonyi lázban ég, mi már a tavaszra hangolódunk és receptötleteken agyalunk a következő évi első lapszámhoz” – […]

Tovább olvasom