A Konyhafőnök – Sárközi Ákos éttermében folytatódott a verseny

Tejszínhub

Rácz Jenő Michelin-csillagos étterme után a másik Michelin-csillagos séf éttermében, Sárközi Ákos Textúrájában zajlott a Középdöntő negyedik napja.

 

A versenyzők vendégeknek főzhettek, a kék csapat pedig – séfük megelégedésére – be is húzta a nap első pontját. A második főzés kapcsán a zsűri emelt a téten: két pontot ért a feladat, mivel a két legkevesebb pontot gyűjtő csapat csapott össze. Halat gyümölccsel párosítottak, aminek dupla kék pont lett a vége.

A Középdöntő első hetének utolsó napján egyéniben küzdenek meg a versenyzők a továbbjutásért, de a legtöbb pontot szerző csapatok sem örülhettek felhőtlenül, ugyanis saját maguk közül kellett kiválasztani azt az egy-egy embert, akiknek egyéniben kell a következő napon főzniük.

A versenyben lévők szeme előtt egyre láthatóbb a cél: A Konyhafőnök cím és az ezzel járó 10 millió forint!

 

 

„Kvázi hülyének állítanak be” – Laci folyamatosan elvette a feladatokat Izától

Földi Lacinak nem tetszett Url Iza tempója, amikor a Textúrában elő kellett készíteniük az ételeket. Folyamatosan odaszólt neki és kivette a kezéből a feladatait. Ezzel viszont teljesen befeszítette a csapattársát.

 

„Ez egy darabos sz*r” – Rácz Jenő hitetlenkedve nézte, hogyan dolgoznak a pirosak

A piros csapat tagjai több problémával is szembenéztek a Textúrában, aminek mentoruk, Rácz Jenő egyáltalán nem örült és azonnal helyretette a versenyzőit.

 

„Közel álltam az összeomláshoz” – Iza kikészült a Textúra konyhájában

Miközben Földi Laci folyamatosan azt figyelte, hogy áll a feladataival, Iza nem vette észre, hogy az éppen melegített tejszínje kifutott és eláztatta az egész konyhát. A nem várt özönvíz láttán a lány a sírás határára került.

 

Lara káromkodva üvöltött: nem tudta, hogyan és mit tálaljon ki

A Textúrában feszültté vált a hangulat a tálalás előtt, ugyanis a piros csapat még javában készítette az elemeket, így a konyhafőnök, Czeglédi Laura nem tudta, mit csináljon a tányérokkal.

 

Rácz Jenő lecserélte Czeglédi Laurát: „Megint csalódást okoztam”

Rácz Jenő megelégelte, hogy Larának fogalma sincs, milyen elemeket kell a desszertes tányérokra tenni, ezért kemény döntést hozott a tálalás közepén.

 

„Akkor tartok egy főzőkurzust” – Rácz Jenőnek elege lett a pirosak munkájából

Horváth Geri szinte az egész főzés alatt a halak filézésével küzdött, amit Rácz Jenő egy ponton túl már nem tudott elviselni. „Akkor tartok egy főzőkurzust” – mondta mérgesen, majd minden versenyzőjét magához parancsolta.

 

Horváth Gergőt kihozta a sodrából terhes csapattársa

Gerinek konyhafőnökként minden folyamatot követnie kellett volna, azonban a desszert teljesen kiesett a felügyelete alól és fogalma sem volt róla, hogy Nóra mit süt a hátsó pultban. Rácz Jenő ezt nem hagyta szó nélkül.

 

 

 

SOCIAL MEDIA