Palágyi Eszter a S. Pellegrino Young Chef zsűrijében

Hírek Kiemelt

A S. Pellegrino Young Chef nemzetközi séfverseny következő állomásaként a szervezők bejelentették a nemzetközi gasztronómia ikonjaiból álló zsűrit, amely a fiatal szakácsok erőfeszítéseit értékeli a regionális döntőben.

A kiválasztott zsűritagok legjobb tudásuk szerint támogatják a S. Pellegrino Young Chef küldetését a tehetséges fiatal szakácsok következő generációjának felfedezésével és népszerűsítésével. Újdonság, hogy az idei verseny során a regionális döntőig jutó fiatal séfeket végig mentorok segítik. Ez változást jelent a korábbi évek gyakorlatához képest, ahol mentor csak a döntő fordulóban támogatta a résztvevőket.

A közép-európai régió 5 tagból álló nemzetközi zsűrijének összetétele a következő:

Palágyi Eszter Magyarország képviseletében:

„No risk no fun no food”, vagyis kockázat nélkül nincs élvezet és nincs étel sem. Nem hiába ez Eszter mottója, aki fiatal kora ellenére az egyik legsikeresebb és legismertebb női séf Magyarországon. 2015 óta a Michelin-csillagos Costes étterem séfje, amely 2017-ben és 2018-ban is megnyerte a Dining Guide Év étterme díjat. Dolgozott többek között a három Michelin-csillagos párizsi Joel Robuchon étteremben, a két Michelin-csillagos, osztrák Taubenkobel étteremben, valamint a magyar Bábel étteremben is. 2016-ban ő képviselte hazánkat a San Sebastianban megrendezett Gasztronomika Világkongresszuson, és ugyanebben az évben zsűritagként vett részt a Magyar Bocuse d’Or döntőben. Egy évvel később Eszter volt a Nespresso és a Dining Guide közös szervezésében megvalósult Nespresso Atelier egyetlen női szakértője, és vendégzsűritagként szerepelt a Séfek Séfe című tehetségkutató főzőműsorban.

Palágyi Eszter

„Kiemelkedően fontos számomra a fiatal séfek támogatása és motiválása, éppen ezért remek lehetőségnek tartom, és nagyon hálás vagyok, hogy zsűritagként részt vehetek a S. Pellegrino Young Chef versenyben. Inspiráló ennek a közösségnek a tagja lenni, és örömmel tölt el, hogy egy jeles évfordulón csatlakozhatok a kezdeményezéshez, hiszen idén 120 éves a S. Pellegrino ásványvízmárka” – mondta el Palágyi Eszter, Michelin-csillagos séf.

Cornelia Poletto

„Igazán jó ételek csak igazán jó alapanyagokból készülhetnek” – ez Cornelia Poletto mottója a konyhában. Első étterme, a Poletto Michelin-csillagot kapott és ez lett A hely, ahová ínyencségekért járnak Hamburgban. A saját gourmet éttermében eltöltött tíz év után Cornelia most Hamburgban és Sanghajban éli ki ételek iránti szenvedélyét.

Tim Raue

Két Michelin-csillag, a világ 50 legjobb éttermének 37. helye, valamint 19,5 pont a Gault & Millau pontrendszerében, amely a világ legjobb vendéglőit értékeli – Tim Raue számai magukért beszélnek. A 45 éves top séf ázsiai ihletésű konyhájáról ismert, berlini Restaurant Tim Raue nevű étterme vezetése mellett kulináris tanácsadóként is dolgozik.

Tristant Brandt

Legyen szó Spanyolországról, Kínáról, Franciaországról vagy Németországról – Tristan Brandt otthon van bármely felső kategóriás étteremben. Dolgozott már a spanyol ABAC étteremben Jordi Cruzzal és a francia L’Arnsbourg étteremben Jean-Georges Kleinnel, akiket három-három Michelin-csillaggal díjaztak korábban. Két Michelin-csillagos, OPUS V nevű éttermének titka a világ minden ízével rendelkező, modern konyhájában rejlik.

Konstantin Filippou

Főzési stílusa a részletekre fókuszál és a végtelenségig kifinomult. Konstantin olyan mesterien ötvözi az osztrák és mediterrán konyhát, ahogy senki más. Ennek legfőbb bizonyítéka a bécsi Konstantin Filippou étterem, amely 2018-ban a második Michelin-csillagot is megkapta. Második nagy szenvedélye a főzés mellett az O boufés borbár.

Az idei S.Pellegrino Young Chef verseny abban a szellemben formáldott újjá, hogy még inkább tükrözze a márka hitét a gasztronómia átformáló erejében. A gasztronómia befolyása ma már túlmutat a konyhán, úttörő társadalmi hatással bír és eszköze a társadalmi változásnak is. Éppen ezért mostantól a S. Pellegrino Young Chef elismerésen túl három további díjat is kiosztanak majd, melyek célja, hogy teret adjanak a különböző személyes  gasztronómiai hitvallásoknak:

S. Pellegrino Young Chef Díj (S. Pellegrino Young Chef Award)

Ezt a díjat a regionális zsűri egy páratlan technikai szakértelemmel, valódi kreativitással és a gasztronómia iránti kivételes, erős személyes elköteleződéssel rendelkező tehetséges fiatalnak ítéli oda.

Acqua Panna Gasztronómiai Kapcsolatok Díj (Acqua Panna Award for Connection in Gastronomy)

A regionális mentorok által megszavazott díjat az a fogás nyeri el, amely a sokszínűséget képviseli, és a különböző kultúrák szépségét elismerve találkozásukból valami frisset és izgalmasat alkot.

Fine Dining Lovers Közönségdíj (Fine Dining Lovers Community Award)

Ezt a díjat a Fine Dining Lovers online közössége ítéli oda annak a fiatal séfnek, akinek a személyisége leginkább visszaköszön az általa elkészített fogásban.

S. Pellegrino Társadalmi Felelősség Díj (S.Pellegrino Award for Social Responsibility)

A díjról a fenntartható gasztronómia nemzetközileg elismert képviselője, a Food Made Good szervezet  dönt. A nyertes fogás azt az elvet követi, hogy az étel akkor a legjobb, ha előállítása társadalmilag felelős módon történik.

A S.Pellegrino Young Chef közép-európai regionális döntőjét 2019. szeptember 23-án tartják Hamburgban. A régióban Magyarországon kívül Németország, Ausztria, és Lengyelország fiatal séfjei mérik össze tudásukat.

SOCIAL MEDIA