Magyar pezsgőmárka ért el nagy sikert Franciaországban

A világ egyik meghatározó pezsgőversenyén, a Franciaországban rendezett Effervescents du Monde-on immár egymást követő ötödik évben lett aranyérmes a Hungaria Rosé Extra Dry. A palackot ráadásul a verseny szűk elitjébe, a TOP 10-es listára negyedszerre is beválasztotta a zsűri.   A november 28–30. között Burgundiában megtartott eseményen 19 országból, összesen 470 tételt mért össze a […]

Tovább olvasom

Franciaország esélyeshez méltóan kezdett

A világbajnoki címvédő francia válogatott Ausztrália ellen lépett fel a keddi nap záró mérkőzéséen, és simán győzött.    Az ausztrál csapat az esélytelenek nyugalmával kezdte a mérkőzést, és eleinte úgy tűnt, képesek lesznek felnőni a feladathoz, a 9. percben a vezetést is megszerezték, egy igen szép támadás végén Goodwin elemi erővel bombázott a léc alá. […]

Tovább olvasom

Utcabállal ünnepel a Francia Intézet

Szombaton rendezi meg hagyományos utcabálját a Francia Intézet a Duna-parti épülete előtti téren, ahol a július 14-i francia nemzeti ünnepet zenével és tánccal köszöntik.   A Francia Intézet közleménye szerint a rendezvényen a koncertek mellett kézműves foglalkozások és különleges gasztronómiai kínálat várja a közönséget. Az intézetet ugyan 1947-ben alapították, azonban az intézménynek most is otthont […]

Tovább olvasom

EB nyolcaddöntő: 2 meccs és 14 gól az őrült fordulatok estéjén – ezért szeretjük a futballt!

Hétfő délután is két összecsapást rendeztek az EB nyolcaddöntőjében. Koppenhágában Spanyolország és Horvátország legjobbjai feszültek egymásnak a nyolc közé jutásért, Bukarestben pedig a Franciaország és Svác.  A jó futballcsapat receptje állítólag így kezdődik: „végy egy jó kapust”. Nem tudjuk, Luis Enrique, a korábbi kiváló játékos, ma spanyol szövetségi kapitány mit gondol erről, mindenesetre az EB […]

Tovább olvasom

Gulácsi Péter: karrierem egyik legnagyobb pillanata volt a franciák elleni döntetlen

A kapusteljesítménynek is jelentős szerepe volt a világklasszis franciák elleni döntetlenben – mondta el Gulácsi Péter a hétvégi magyar bravúr után, melyhez a válogatott kapus lipcsei csapattársai is gratuláltak.  Gulácsi szerint a németek legyőzéséhez az intenzív védekezésen és a kontrákon túl az a harci kedv is elengedhetetlen lesz, amelyet nagyban köszönhetnek a teltházas Puskás Aréna […]

Tovább olvasom

Magyarország-Franciaország: bravúros döntetlen a világbajnok ellen!

Hatalmas érdeklődés előzte meg a magyar válogatott második csoportmeccsét. Az Eb-címvédő Portugália után most a világbajnok francia gárda várt a mieinkre.   Szombat délután kemény kánikula fogadta a csapatokat, nem volt ideális futballidő. Ennek ellenére nagy iramban kezdődött a meccs. Az első negyedórában egyik gárda sem jutott el helyzetig, inkább fogást kerestek egymáson, a két […]

Tovább olvasom

Határtalan szépségipar a Viva Techen

A párizsi technológiai világkonferencián mutatta be a L’Oréal a „Határtalan szépség”-et, a csoport legújabb hangvezérelt, mesterséges intelligenciával (AI) és kiterjesztett valósággal (AR) működő technológiai fejlesztéseit, melyek a szépség és fogyasztói élmény jövőjét szemléltetik. Lubomira Rochet, a L’Oréal digitális vezérigazgatója a következőket nyilatkozta a Viva Tech kapcsán: „Örülünk, hogy idén is csatlakozhattunk a Viva Technology konferenciához, […]

Tovább olvasom

Egyszerűsödik fuvarozóink európai útdíjfizetése

A teljes német főút- és autópálya-hálózat is bekerült az UTA üzemanyag- és útdíjszolgáltató egységes útdíjfizetési rendszerébe. A bővítéssel immár 9 európai ország közel 74 000 kilométernyi úthálózatán elegendő mindössze egyetlen útdíjfizetési fedélzeti egységet használnia a magyar kamionos és buszos fuvarozó cégeknek. A vállalkozások így kevesebb adminisztrációval teljesíthetik fuvarfeladataikat az egyik legfontosabb cél- és tranzitországnak tekinthető […]

Tovább olvasom

Street fooddal népszerűsítik a lóversenyeket

Két nagyváros, Párizs és New York is magyarországi mintára rendezett lóversennyel egybekötött Food Truck Show-t az utóbbi években. Az ügető- és galoppversenyek világszerte nézőhiánnyal küzdenek, ezért figyeltek fel külföldön a magyar rendezvény sikerére. Az utóbbi négy évben megháromszorozódott a Kincsem Park látogatóinak száma és a fogadások forgalma, ami nagymértékben a gasztrofesztiválnak köszönhető. Világszinten fogynak a […]

Tovább olvasom

Palágyi Eszter a S. Pellegrino Young Chef zsűrijében

A S. Pellegrino Young Chef nemzetközi séfverseny következő állomásaként a szervezők bejelentették a nemzetközi gasztronómia ikonjaiból álló zsűrit, amely a fiatal szakácsok erőfeszítéseit értékeli a regionális döntőben. A kiválasztott zsűritagok legjobb tudásuk szerint támogatják a S. Pellegrino Young Chef küldetését a tehetséges fiatal szakácsok következő generációjának felfedezésével és népszerűsítésével. Újdonság, hogy az idei verseny során […]

Tovább olvasom