Katona Chairity: Add tovább a kultúrát!

Márkák

A Katona Chairity programjának köszönhetően, december 23-ig még bárki felajánlhatja meglévő színházjegyét és fiataloknak segíthet így eljutni egy-egy darabra a Katona József Színházba.

A cél, hogy minél több 30 év alatti fiatal találkozzon a kultúrával és üljön be az ország egyik legismertebb színházának egy előadására, ezzel megteremtve a színházba járók új generációját.

A közösségi médiában hetek óta fut a társadalmi felelősségvállalás jegyében indított felhívás, melyre már közel ezren jelentkeztek. A kezdeményezéshez Ónodi Eszter, Borbély Alexandra, Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Szentesi Éva, Odett, Schoblocher Barbi, Kemény Zsófi, Vitáris Iván, Herrer Sári, Bártfalvi Sándor, Ott Anna, Stahl Barbi és Nagy Kata is csatlakozott, mert számukra is kiemelten fontos a kultúra ápolása és továbbadása.

Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, két hete videóüzenetben hívta fel a figyelmet arra, hogy a színház törzsközönsége karácsony közeledtével kultúrát is ajándékozhat az arra fogékony fiatalságnak.

A december 23-ig tartó kezdeményezés során bárki felajánlhatja jegyét, a helyekre pedig 16–30 év közöttiek tudnak jelentkezni. A www.katonachairity.hu oldalon lehet a megvásárolt jegyeket felajánlani, és a fiatalok is ugyanezen az oldalon jelezhetik foglalási szándékukat egy-egy darabra. A regisztráló jelentkezők között az adott előadás előtt sorsolnak, így kerül új tulajdonosához a jegy.

A kezdeményezésről korábban már írtunk, a kampány most új videóval bővült.