A Konyhafőnök: füstölt a konyha az elődöntőben

Kiemelt Tejszínhub

Az első feladat Rácz Jenő komfort ételének tökéletes másolása volt: szénán füstölt sertésszűz, ibériai krokett, póréhagyma fricassée-val. A hús különleges füstölési módszerrel készült, szénán, egy cloche alatt füstölték a versenyzők! Volt, akinek nagyobb lánggal égett a széna, de ezúttal tűzoltónak nem kellett beavatkoznia. Lőrincz Eriknek azonban jól állt a szénája, ugyanis végig jegyzetelhetett a referencia főzés során és minden egyes folyamatot akár testközelből is megtekinthetett.

 

A második feladatban, egy korábban megszerzett előny birtokosaként Visváder Tamás egy különleges szárnysegédet kapott: Molnár Bence, A Konyhafőnök Junior finalistája érkezett a konyhába! A fiatal tehetség, aki gyakran főz együtt Sárközi Ákossal, rutinos séfnek számít, Tamás ezt nem aknázta ki megfelelően, túl könnyű feladatokat bízott rá, pedig az alapanyagok nem feltétlenül voltak azok: folyami rák, bébi homár, bébi polip, melyek közül többen még mozogtak! Ezek közül kettőt kellett feldolgozni és ehhez válogathattak zsenge, bébizöldségeket is a versenyzők.

Ehhez a feladathoz hátráltatás is járt! Az egyik versenyző a bébi-alapanyagokat egy óriásra cserélte, nem önszántából. Így azonban maradt egy láda, tele különleges alapanyagokkal. Ekkor lépett újra a „pályára” Zé: Sárközi Ákost állította be a ismét a pultba, hogy ne vesszen kárba sem a bébi homár, sem a bébi polip vagy akár a folyami rák. A Michelin-csillagos séf főzése alatt zsűritársait is kényeztetésére is szakított időt: míg a konyhában megfeszített tempóban dolgozott mindenki, addig Fördős Zé és Rácz Jenő vidáman palacsintát falatoztak a zsűripulton.

Az elődöntő páros főzésekkel folytatódik, holnap kiderül ki az, aki képes és tud csapatban dolgozni! Ez a fesztivál nem marad el!

 

Erik is beállt segíteni Rácz Jenőnek!

 

Jenő kiakadt: Tamás irányítás helyett csak apáskodott Molnár Bencével

 

Ákos helyett Zé magát és Jenőt szívatta meg

 

SOCIAL MEDIA