A Konyhafőnök: elindult a középdöntő második hete

Kiemelt Tejszínhub

Nő a tét, remegnek a kezek és a cloche-ok alatt is egyre extrább meglepetés várja a versenyzőket! 11-en vágtak neki a Konyhafőnök második középdöntős hetének. Minden nap ketten kerülnek veszélyzónába, a továbbjutásról a zsűri dönt. Rácz Jenőnek annyira ízlett Sárközi Ákos tányérja, hogy az utolsó morzsáig kinyalta a tányért! Ilyen sem volt még A Konyhafőnök történetében!

 

Fördős Zé, miután felosztotta a versenyzőket, ezúttal jól átverte az egész konyhát, mert a cloche-ok alatt bizony nem volt semmi! Bár többen is hangokat és szagokat véltek felfedezni az üres konyhapult felől, az első feladatnak ez egy szimbolikus jelzése volt. A piros és kék kötényesek ugyanis szabad kezet kaptak: ezúttal mindenki azt főzhetett, amit szeretett volna. A feladat előnye egyben hátrány is, mert most mindenkinek meg kellett mutatnia, hogy mit tanult eddig A Konyhafőnökben. A csavar ezután következett: a versenyzők gurítottak egy óriási dobókockával, amennyit dobtak, annyiszor két perc vonódott le a rendelkezésre álló 60 percből. Ágota nem cicózott, elsőként, rögtön egy hatost dobott, így neki 12 perccel kevesebb ideje volt elkészíteni ételét.

A második feladatot a füst határozta meg. Olyan alapanyagokkal készült a zsűri, melyeket füstölni szoktunk: pácolt, kötözött sonka, oldalas, pisztráng, abált sertésfarok, császár szalonna, trappista sajt, kolbász, marhanyelv és sertés tarja volt található egy jó nagy adag, őrölt, füstölt paprikával. A főzés során a fenti alapanyagokból a füstösséget kellett párosítania a versenyzőknek, egy főétel formájában.

Mivel több alapanyag maradt, Fördős Zé újra akcióba lépett! Addig poénkodott, míg egyvalaki elhitte: Rácz Jenőt és Sárközi Ákost kérte meg, hogy húzzanak tésztát. Ezúttal, aki a hosszabbat húzta, kellett, hogy pultba álljon. Sárközi Ákos trappista sajtot, pácolt, kötözött sonkát és a nyers kolbászt választotta, amikor Fördős Zé coming out-olt: ő valójában senkit sem akart beállítani főzni, de mivel a kék csapat főnöke szívesen vállalta a kihívást, így Rácz Jenővel örömmel várták az eredményt. Ami ezúttal is méltó volt a séfhez, olyannyira, hogy Sárközi Ákos tányérját Rácz Jenő bizony tisztára nyalta! Így gratulál egy Michelin-csillagos séf egy másik Michelin-csillagos séfnek. Ez a fesztivál nem marad el!

 

Edit beszólt Ákosnak „Séf, nem baj, ha hosszabb…

 

Jenő olyat tett Handiért, amit még soha senkiért!

 

Visváder Tomi elárulta, kire gondol főzés közben

 

Néma csönd és leállás a konyhában: ilyen hátráltatás még nem volt!

 

SOCIAL MEDIA