Premier League: esélyesek fekete napja

Az angol első osztály versenyfutása rengeteg izgalmat tartogat. A három élcsapat hónapok óta előzgeti egymást váltakozó sikerrel. Most éppen a Manchester Citynek áll a zászló.   Guardioláék remek héten vannak túl. A City a Bajnokok Ligájában nagy meccsen ért el 3-3 arányú döntetlent Madridban, majd szombaton igen alaposan elpáholta a Luton gárdáját. Így 73 pontjukkal […]

Tovább olvasom

Vasárnap élőben követhetjük a Chelsea – Liverpool Ligakupa-döntőt a Wembleyből

A Liverpool számára aligha lesz sétagalopp a finálé a jó formában játszó Chelsea ellen, hiszen Jürgen Klopp csapata számos sérüléssel küzd.   Szoboszlai Dominik már jó ideje bajlódik izomhúzódásával, de kiesett a kezdőből Mohamed Szaláh és Diogo Jota is, utóbbi legalább egy hónapig nem játszhat, sőt a vörösöknek nélkülözniük kell Alisson Becker kapust, Curtis Jonest, […]

Tovább olvasom

Eden Hazard visszavonul

A világklasszis labdarúgó, Eden Hazard  Instagram-oldalán jelentette be visszavonulását, mindössze 32 évesen. A futballista legnagyobb sikereit a belga válogatottal és a Chelsea csapatával érte el. Miután a Real Madridba igazolt, már nem tudta megismételni korábbi teljesítményét.  „Hallgatnod kell magadra, és a megfelelő időben kell azt mondanod, hogy vége. Tizenhat év és több mint 700 lejátszott […]

Tovább olvasom

Elkelt a Chelsea – több mint négymilliárd fontért!

Új tulajdononál a Chelsea – vette észre a Nemzeti Sport. Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea FC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy 4.25 milliárd fontos üzlet keretein belül megállapodás született a klub eladásáról, amelyet így a Todd Boehly, Mark Walter, Hansjörg Wyss és a Clearlake Capital cégcsoport által alkotott új tulajdonosi csoport vezet. […]

Tovább olvasom

Premier League: keményen küzd a Manchester City és a Liverpool

Tovább tart a Manchester City és a Liverpool verseny futása az angol bajnoki címért. Valószínűleg nem csupán a Premier League, de a topligák két legjobb csapatáról beszélünk. A Transfermarkt szerint a City keretének az értéke 959 millió euró, a Liverpoolé 900 millió –  mindkettő impozáns, de a pályán mutatott játékuk még inkább.   A Liverpool […]

Tovább olvasom

Bajnokok Ligája: a Liverpool simán hozta az elődöntő első meccsét

A Transfermarkt szerint a Liverpool játékosállományának piaci értéke 900,5 millió euró, a Villarrealé 382,5 millió. A több mint kétszeres különbség előre jelezte, hogy itt bizony Dávid és Góliát küzdelme következik. (Azért a Villarreal piaci értéke kapcsán jegyezzük meg, hogy ilyen összegnél már nem beszélhetünk kiscsapatról: ez az összeg magasabb, mint mondjuk a nemzetközi szinten jegyzett […]

Tovább olvasom

Premier League: szárnyaló City, szenvedő Liverpool, szerencsés Chelsea

A Premier League mindhárom dobogósa győzött a 34. fordulóban, de csak a listavezető villogott.   A Manchester City még szombaton lejátszotta aktuális mérkőzősét, és esélyeshez illő fölénnyel, 6:1 arányban lelépte az egyre reménytelenebb helyzetbe sodródó Watfordot. Gabriel Jesus négyet vágott, úgy tűnik, komolyan aggódik, hogy a helyére akarják hozni Haalandot … A második helyezett, de […]

Tovább olvasom

Premier League: élesedik a Manchester City és a Liverpool harca a bajnoki címért

A tabella első két helyén álló két szupercsapat egyaránt 32-32 meccset játszott. A City 24 győzelem mellett 5 döntetlent és 3 vereséget könyvelt el, ezzel 77 pontos. A Liverpool egyetlen ponttal szorul a második helyre, az ő mérlegük 23 győzelem, 7 döntetlen és 2 vereség.   Szombaton a City dolga látszik könnyebbnek, a lényegében biztos […]

Tovább olvasom