A Konyhafőnök: Tóth Szilárd csapata is bemutatkozott

A sárgák folytatták A Konyhafőnök versenyét a második elődöntő napon. Tóth Szilárd ételét, egy köménymagos levest másolták le a csapattagjai, majd párban kellett bizonyítaniuk. Az egyik páros a séfet is megnyerte magának, együtt főzhettek ugyanis a World Class minősítésű, két késsel rendelkező, Michelin-csillagos séffel, akitől nem győztek tanácsokat kérni.   Egy újabb versenyzőtől búcsúzott a zsűri […]

Tovább olvasom

Összeállt A Konyhafőnök új zsűrije

Augusztusban derült ki, hogy A Konyhafőnök idei évada Sárközi Ákos nélkül indul majd. Az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, Kolosi Péter később elárulta, hogy bővülni fog a műsor ítészeinek köre, a csatorna pedig nemrég közleményben tudatta, hogy a november 18-án induló évadban két új Michelin-csillagos séf csatlakozik majd Fördős Zéhez és Rácz Jenőhöz a zsűriben. „Kaszás Kornél, a Babel Budapest étterem rock ’n’ roll vezető séfje […]

Tovább olvasom

Nyolc év után cserélték le az egyik séfet A Konyhafőnök zsűrijében

Sárközi Ákos nélkül indul az RTL A Konyhafőnök című műsorának tizenegyedik civil évada. A Blikk információja szerint a séfet nyolc év után kihagyták a produkcióból, mi több, őt is derült égből villámcsapásként érte a készítők döntése.   A portál úgy tudja, hogy a Michelin-csillagos séfet váratlanul hagyták ki a a főzőműsor zsűrijéből. „Ákos valóban nem […]

Tovább olvasom

Ő Magyarország új Konyhafőnöke!

A Konyhafőnök 10., jubileumi évadát Kurta Zsuzsa, az erdélyi származású versenyző nyerte meg! Övé a 10 millió forint és a trófea, vele együtt örülhetett Rácz Jenő, aki a gasztroreality történetének első Aranykupáját vihette haza!   A hagyományokat folytatva a finalisták eldönthették, hogy melyik egykori versenyzővel szeretnének együtt főzni, így Flórának Kerekes Balázs és Sinkovic Dóri, […]

Tovább olvasom

A Konyhafőnök – jön a Finálé!

Kettel-Fülöp Flóra és Kurta Zsuzsa csap össze A Konyhafőnök jubileumi évadának Fináléjában.   A hagyományoknak megfelelően a Finálé előtti versenynap első feladatában ismerősök és rokonok segítették a dobogósokat: Obersovszky Nórához nővére, Izabella, Kurta Zsuzsához unokatestvére, Orsolya, míg Kettel-Fülöp Flórához angol származású férje, Toby érkezett. A feladat is ennek megfelelően vasárnapi, családi ebédpárok voltak, amiket személyesen […]

Tovább olvasom

A Konyhafőnök – megvan a dobogós mezőny!

A Konyhafőnök történetében eddig még nem látott feladat várta a Döntősöket! Az már biztos, hogy női győztese lesz a jubileumi évadnak, az évad legjobban teljesítő férfiszakácsa Horváth Geri lett.   Dupla szimultán főzést hajtottak végre a séfkabátosok, mind a két Michelin-csillagos séf készített egy-egy kifinomult ételt, amit a versenyzőknek párhuzamosan kellett elkészíteniük. Ilyen nehézségű feladat […]

Tovább olvasom

A Konyhafőnök – jön a Döntő!

Lezárult a Középdöntő, a hat legjobb jövő héten séfkabátot húz, hogy A Konyhafőnök történetének legnehezebb hetén egyvalaki közülük elvigye a trófeát és az ezzel járó 10 millió forintot!   Egy piros kötényes kezdte meg a menetelést a galériára, először Kurta Zsuzsa, aki az előző napon a legjobban teljesített, neki már nem is kellett ma főznie. […]

Tovább olvasom

A Konyhafőnök – Fördős Zé kerül terítékre

A Középdöntő következő adásában a Street Kitchen bázisára látogatnak el a versenyzők. Előtte azonban szikaszarvas állta útjukat, majd csípős hangulatba kerültek a színes kötényesek. A második feladatban rákkal párosíthatták a főételüket, miközben Flóra egy véletlen balesetnek köszönhetően összeesett a stúdióban, a fekete kötényes Dani pedig fülsüketítő áriákat énekelt.   Újabb versenyző hagyta el A Konyhafőnök […]

Tovább olvasom

A Konyhafőnök – kieséssel indult az utolsó középdöntős hét

A Középdöntő utolsó hetében újra egyéniben küzdenek a versenyzők. Megkezdődik a tréning a Döntőre! Mangalicatarja és articsóka volt az első akadály, hasonlóképpen volt „kemény dió” a második feladat is, ahol különböző diófajtákat párosítottak sertésdióval, ami a sertéscomb egy része.   A tétnek megfelelően visszatért az idei év egyik nehezítése, a fekete kötény, ráadásul egy versenyzőnek […]

Tovább olvasom