Fiatalok a munkaerőpiacon

Karrier

A vállalati kultúra és a munkáltatói márka egyre fontosabb eszközzé válik a tehetségekért folytatott küzdelemben.

„2020-ra a munkaerőpiac fele Y generációsokból fog állni, 2025-re pedig a 75%-a” – mondta Nemes Orsolya, Y generációs szakértő. – A Baby Boomerek nyugdíjba mennek, és mivel egy elöregedő társadalomban élünk, rengeteg pozíció üresedik meg. Ezeket a munkahelyeket kell a cégeknek tehetséges fiatalokkal feltölteni. Mivel a fiatalok a cégekre is brandként tekintenek, azokat választják az álláskeresés során, akiknek a missziójával, értékrendjével és vállalati kultúrájával azonosulni tudnak. A tehetségek harcának korszaka véget ér és tehetségekért folytatott harccá alakul. Az állásbörze a vállalatoknak is remek alkalom, hogy a fiatal talentekkel találkozzanak és megmutassák nekik, kik is ők valójában és miért érdemes nálunk dolgozni.”

A Műegyetemi Állásbörze, mely idén március 18-19. között immár 40. alkalommal nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. A börzén közel 200 kiállító több ezer hazai és külföldi állásajánlata és szakmai gyakorlati lehetősége közül válogathatnak a látogatók.
„Kiállítóink több ezer állást kínálnak, melyek 39%-a tapasztalt munkavállalóknak, 36%-a pályakezdőknek, míg 25%-uk kifejezetten hallgatóknak szól” – mondta Kiss Gergő, az esemény szervezője.

Hunya Pál, a LEGO Manufacturing Kft. toborozási konzultánsa elmondta, hogy miért hasznos a kiállítóknak a Műegyetemi Állásbörzén való részvétel: „az ilyen eseményeken lehetőségünk van arra, hogy részletesen bemutassuk a céget, a működést és meghirdessük a nyitott pozíciókat. A személyes találkozás a munkaadónak és a munkavállalónak is különösen hasznos. A hallgatóknak gyakornoki programokkal, a friss diplomásoknak pedig pályakezdő pozíciókkal tudunk szolgálni. Szeretünk fiatalokkal dolgozni, mert bennük kellő lelkesedés, elkötelezettség, nyitottság van, és gyorsan tanulnak.”

SOCIAL MEDIA