A cégeknek megéri nyitottnak lenni

Karrier

Kutatás a magyarországi munkahelyek nyitottságáról, a leginkább elutasított csoportokról és a boldog munkavállalókról.

Minden második munkavállaló találkozott már munkahelyi diszkriminációval
A 15 éven felüli magyarországi internetező közönségre reprezentatív kutatás szerint a munkavállalók 52%-a számolt be arról, hogy találkozott már hátrányos megkülönböztetéssel a munkahelyén, közülük minden második ember saját maga is tapasztalt ilyet. Az 52%-os arány európai viszonylatban igen magasnak számít, egy nemzetközi kutatás szerint a nyugat-európai átlag 35% körül mozog.

A munkáltatók harmada nem nyitott
Miközben a jövő munkavállalóinak, a mai diákoknak túlnyomó többsége nyilatkozott úgy, hogy szívesebben dolgozna nyitott munkahelyen, a most dolgozók szerint a munkahelyek harmadára ez nem igaz. A diákok 83%-a válaszolt úgy, hogy olyan helyen szeretne dolgozni, ahol alapvető értéknek tekintik, hogy munkatársait és partnereit kizárólag tetteik és teljesítményük alapján ítélik meg, tekintet nélkül életkorra, nemre, nemi identitásra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai, vallási vagy más meggyőződésre, fizikai és egyéb adottságokra.

A kollégáik által leginkább elutasított csoportok a romák és az LMBTQ emberek
Azt is vizsgálták, mennyire elfogadóak a munkahelyükön egymással az emberek. A saját kollégáik által leginkább elutasított csoportok egyértelműen a romák és a – nemzetközi kutatások szerint a társadalom 5-8%-át kitevő – LMBTQ (meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és queer) emberek. Ezt a két csoportot választanák a legkevésbé munkatársuknak, beosztottjuknak vagy felettesüknek az emberek. A munkavállalók több mint kétharmada nem fogadna el LMBTQ embert felettesnek (69%). Romát még ennél is kevesebben mindössze a munkavállalók negyede (24%), fogadná el. A munkavállalók több mint fele még a főnöke sem lenne LMBTQ (56%) vagy roma munkavállalónak (54%).

A munkáltatóknak megéri nyitottnak lenni
A kutatásból az is kiderült, hogy a cégeknek, szervezeteknek megéri nyitottnak lenni. Azok, akik úgy vélték, hogy munkáltatójuk alapértéküknek tekinti, hogy másokat csak tetteik és teljesítményük alapján ítél meg, tekintet nélkül minden másra, boldogabbak munkahelyükön, és elkötelezettebbek is iránta.
A kutatást a Gemius mint a Nyitottak vagyunk kezdeményezéshez csatlakozott cég készítette, a kezdeményezéshez szintén csatlakozott Index és Sanoma Media Budapest támogatásával. Az eddig közel 700 céget, szervezetet és közösséget számláló Nyitottak vagyunk kezdeményezéshez a nyitottakvagyunk.hu honlapon lehet csatlakozni. Azokat várják, akik alapértéküknek tekintik, hogy másokat csak tetteik és teljesítményük alapján ítélnek meg, tekintet nélkül bármi másra.

SOCIAL MEDIA