Új HR-igazgató a Hello Eventnél

Karrier

A dolgozói létszám dinamikus növekedése tette szükségessé, hogy az ügynökség külön HR-részleget hozzon létre a már meglévő kreatív-, rendezvény- és marketingosztály mellett.

Az osztály vezetésére az ügynökség Árva Katát kérte fel, aki előzőleg a Hello Eventnél több mint tíz évig dolgozott. 2017-ben egy külföldi lehetőség miatt bár a munkakapcsolat megszakadt, de így lehetősége nyílt, hogy ott kamatoztassa és gyarapítsa szakmai tudását, többnyire kereskedelmi, operációs menedzseri, valamint HR-vezetői tapasztalatot szerezve.

Ezzel a tudással kérte fel az ügynökség Árva Katát, hogy alakítsa ki a HR-osztályhoz tartozó munkaköri feladatokat és annak vezetője legyen.

Az új HR-vezető feladat elsősorban a munkavállalók operatív HR-feladatainak ellátása, a mentorprogram újragondolása, illetve a belső- és külső employer branding erősítése a marketingsztállyal közösen.

SOCIAL MEDIA