A biztosítás jó dolog, csak eddig rosszul csináltuk

Hírek

Az Uniqa Biztosítót tavaly június óta irányító új menedzsment ismertette a vállalat átalakításának főbb irányvonalait. A szolgáltatás minőségének emelése, a digitális fejlesztések és a fókuszált termékkínálat már az első félévben eredményesnek bizonyultak.

Kurtisz Krisztián vezérigazgató szerint a legfontosabb feladat a fiatalok – mint ügyfelek és munkavállalók – megnyerése a biztosítási szektornak, miközben a szabályozói és a médiakörnyezet változása mellett a technológia is rohamosan fejlődik. Ráadásul a tehetséges ifjú fejlesztők az ezernyi fintech és insurtech cégnél dolgoznak, a nagyvállalatokhoz alig jutnak el közülük.

Az Uniqa által választott megoldás egyik fő eleme az egyszerűség és a transzparencia. Az ügyfeleknek nem a termék, hanem a szolgáltatás színvonala számít. Korábban a biztosítónak több terméke volt, mint ügyfele, ami a call center és az értékesítők munkáját is megnehezítette, miközben az ügyféligények 90 százaléka 20 termékkel is lefedhető. Elegendő lehet minden fontosabb kategóriában egy-egy felső-, közép- és alsó kategóriás „dobozos” terméket kínálni és az erőfeszítéseket azokra koncentrálni. Ugyanakkor a folyamatokat – mint az ügyfélszolgálat vagy a kárrendezés – közelíteni kell az ügyfelek elvárásaihoz. Ebben az ésszerű újítások és a digitális fejlesztések is szerepet kapnak. Ezt a célt szolgálja például a call center menürendszerének kiiktatása, az elérhetőség kiterjesztése este 22 óráig, az új, öntanuló honlap, ahol a keresett szolgáltatások kétharmada két kattintással elérhető, az önkiszolgáló szolgáltatások – szerződésmódosítás, státuszlekérdezés -, vagy a digitalizált, videóhívással lebonyolítható kárszemle.

Kurtisz Krisztián szerint digitális transzformáció nem létezik, új üzleti modelleket kell létrehozni, amelyeknek része a digitalizáció. Ennek jegyében újítják meg a felületeiket és fejlesztik ki az új szolgáltatásokat is, miközben mindent tesztelnek és visszamérnek.

A költségtranszparencia szintén elengedhetetlen – ez nem csak a hatóságok, de az ügyfelek részéről is elvárás. Természetesen a standard termékeknél – különösen az összehasonlító oldalak esetében – az ár is fontos tényező, ezt a költségek kézben tartásával tudják kezelni. Az értékesítők bevonásával megkötött üzletek esetében viszont az egyedi, jól prezentálható szolgáltatásminőség már döntő szerepet játszhat.

A cél, hogy a jövő biztosítója ne frusztrációs pont legyen, hanem váljon az emberek életének szerves részévé – foglalja össze a víziót Juhos András, az igazgatóság személybiztosítási területért felelős tagja.

Az employer branding sem kerülhető meg. A biztosítási piac jellemzője, hogy az üzletkötők átlagéletkora 55 év, míg a 30-40 közötti korosztály gyakorlatilag eltűnt a piacról, a fiatalokat pedig nehéz megszólítani – mondja Polányi Zoltán, az igazgatóság értékesítésért és marketingért felelős tagja. Utóbbi célcsoport esetében a juttatásokon felül kiemelt szerepet kap, hogy a munkában célt és értelmet találjanak. Ebben segíthet a merész, tabukat is ledöntő kommunikáció, a megújított képzési struktúra és a célzott, őszinte marketingtevékenység is. Kísérleti jelleggel az otthoni munkavégzést is lehetővé teszik egyes munkakörökben. Munkatársakat egyébként nem csak a biztosítási szektorból toboroznak: a szakismeretek a cégen belül is adottak, sokkal fontosabb, hogy az ügyféligényeket ismerő és jól kiszolgáló jelölteket találjanak, akik más területekről is érkezhetnek. A holding életében is pilot projektként szolgáló átalakítás és az új filozófia az offline és online kommunikációban is megjelenik majd, és ebbe az irányba mutat a megújult arculat, így például a merész betűtípus használata is – számol be a tervekről Polányi Zoltán.

Emellett az Uniqa igyekszik előrevivő, példamutató ügyeket támogatni, ezért állt például a speciális olimpiai mozgalom mellé is. Holdingszinten hozzájárultak a nemzetközi verseny megszervezéséhez, a hazai cég pedig – sz ügyfelekkel együtt – a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség támogatója, sportnagyköveti pályázatuk keretében pedig két fiatal parasportolónak is ösztöndíjat ajánlottak fel.

Az első eredmények igazolják az új vezetőség törekvéseit: az Uniqa hosszú idő után először 2016-ban nyereséget mutatott fel, az idei évre pedig már kifejezetten jelentős profittömeggel számolnak.

SOCIAL MEDIA