Curtis és Judit a 2023-as év Nyerő Párosa

Tejszínhub

A TOP3 páros elbúcsúzott a Nyerő Páros villájától, majd „A szerelem összetartó ereje” elnevezésű játékban kellett bizonyítaniuk kitartásukat a párjaik mellett. A játék 99. percénél Jákli Mónika feladta a küzdelmet, és zokogva omlott össze Boráros Gábor lábai előtt. Így végül Curtisék és Vastag Csabáék kerültek a fináléba, ahol a kiesett párosok megszavazták, hogy szerintük kik érdemlik meg a Nyerő Páros címet 2023-ban.

 

 

Boráros Gábor új emberként távozott a Nyerő Párosból: Olyan volt, mint egy nyaralás, párterápiával és dühkezelési terápiával egybekötve

Sebestyén Balázs az utolsó páros játékban már megjegyezte, hogy szerinte Boráros Gábor sokkal nyugodtabb lett az elmúlt 4 hétben, és lazábban kezeli a stresszhelyzetek. Ezt azóta a ketrecharcos is belátta, ugyanis úgy érzi, sikerült szembenéznie a dühkezelési problémáival, ráadásul sokkal kedvesebbé és türelmesebbé vált 1 hónap alatt.

 

Curtisék párkapcsolatára komoly hatással volt a Nyerő Páros

„Számomra egy hatalmas utazás volt a Nyerő Páros, bármikor újrakezdeném” – áradozott Judy, majd Curtis is elárulta, hogy szerinte miben erősítette meg a kapcsolatukat a sztárpárshow.

 

„Ezek nem normálisak!” – Vastag Csabáék egy Nyerő Páros-ereklyével távoztak a villából

„Nagyon jó érzés volt ma felkelni a villában” – mondta Vastagné Domján Evelin, akinek már Vastag Csaba ébredése előtt két órával kipattant a szeme, majd arra kérte szerelmét, hogy becenevükhöz hűen egy babarózsaszín tavirózsát halásszon ki neki a medencéből. Az énekes nem habozott, és zokszó nélkül teljesítette Evelin kívánságát, nem is akárhogy.

 

Másfél órán keresztül küzdöttek az embert próbáló játékban a Nyerő Páros játékosai

„A szerelem összetartó ereje” elnevezésű játékban a TOP3 párosnak egy kettétört szívet kellett tartaniuk egymás mellett. Vastag Csaba ezúttal is egy mesével terelte el Vastagné Domján Evelin figyelmét a fájdalomról, Jákli Mónika viszont inkább csendre intette Boráros Gábort. Curtis egyből pánikba esett, hiszen úgy ítélte meg, hogy Csaba és Gábor is erősebb nála fizikailag, így mindent megtett, hogy kizökkentse őket. „Póbáltam az idegeikre menni” – árulta el a rapper.

 

Jákli Mónika sírva rogyott össze, miután feladta a játékot a Nyerő Páros fináléjában

Jákli Mónika nem bírta tovább, a Nyerő Páros „A szerelem összetartó ereje” elnevezésű játékban 99. percénél feladta a küzdelmet. „Eszméletlenül fájt a vállam és a karom” – panaszkodott a játék után az influenszer, aki zokogva omlott össze Boráros Gábor lába előtt, attól is tartva, mi fog szólni ehhez szerelme.

 

„Bocs, báttya!” – repkedtek a százezrek Vastag Csaba és Curtis végső összecsapása közben

A Nyerő Páros Szerencsegömb nevű utolsó játékban Sebestyén Balázs próbára tette a fiúk gyorsaságát és a lányok memóriáját, akik az elmúlt 20 nap eseményeiről kaptak kérdéseket. A műsor fináléjában még rengeteg pénzt tudott így összegyűjteni Vastag Csaba Vastagné Domján Evelinnel és Curtis Barnai Judittal.

 

Véget ért a küzdelem: ők lettek 2023 Nyerő Párosa

A Nyerő Páros 7. évadának két döntőse Curtis és Barnai Judit, valamint Vastag Csaba és Vastagné Domján Evelin voltak. A korábban kiesett párosok egyöntetű döntést hoztak, vagyis mindenki egyetértett abban, hogy kik érdemlik meg 2023-ban a Nyerő Páros címet.

 

Fotókredit: RTL/Ágota Csaba

 

 

SOCIAL MEDIA