Sztárbox – Kialakult a két elődöntő mezőnye

Lezajlott a Sztárbox (gyártó: WISBRO Kft.) negyedik negyeddöntője és ezzel kialakult az elődöntők mezőnye is, amelyben Kállay-Saunders András már nem húz kesztyűt, mivel négy menetben, megosztott pontozással vereséget szenvedett Józan Lászlótól. A hölgyek elődöntőjébe jutott Janicsák Veca is, aki négy menetben, megosztott pontozással utasította maga mögé Szabados Ágit. Az este legkeményebb mérkőzése Rácz Jenő és […]

Tovább olvasom

The Voice: Ismét hárman búcsúztak

A The Voice harmadik élő showjában, a versenyzőknek már két produkcióval kellett bizonyítaniuk. A tét a Fináléba jutás volt, amiért hatalmas harc folyt. Végül Virág Timóteus, Fóris Szonja és Galambos Péter számára véget ért a The Voice.   A The Voice versenyzői, a harmadik élő showban már két produkcióval léptek a közönség és a coachok […]

Tovább olvasom

Sztárbox: Istenes Bence és Schobert Norbert Junior hatalmasat küzdött

A Sztárbox 2. negyeddöntője is bővelkedett izgalmakban és kőkemény összecsapásokban.     A női könnyűsúly mezőnyében Dobos Evelin és Sáfrány Emese mérkőzött meg, amelyben Dobos Evelin négy menetben, egyhangú pontozással győzött és jutott tovább. A férfi nehézsúlyban Brasch Bence és KKevin mérkőzése zajlott, amely követte az eddigi mintát és kiütéssel végződött. Brasch Bence küldte padlóra […]

Tovább olvasom

The Voice: ketten búcsúztak

A The Voice második élő showjában, az elődöntőbe jutás volt a tét. Kalocsa Lilla Anna és Berki Artúr számára azonban véget ért a The Voice.     A versenyzők a második élő showban is mindent megtettek azért, hogy elnyerjék a nézők szavazatait. Ezúttal pedig egy körös szavazáson dőlt el ki juthat tovább. A versenyzőkre az […]

Tovább olvasom

Sztárbox : Két mérkőzés is kiütéses győzelemmel végződött a első negyeddöntőben

Megkezdődött a harc a Sztárbox győzelmi öveiért, ami egyben azt is jelenti, hogy hárman tovább jutottak az elődöntőbe, hárman pedig búcsúztak a versenytől. A férfi középsúly mezőnyét tovább erősíti Molnár Áron, aki kiütéses győzelemmel búcsúztatta ellenfelét, Frohner Fecót. A női könnyűsúly mérkőzése is emlékezetes pillanatokkal gazdagította a helyszínen és a televíziók képernyői előtt a szurkolókat. […]

Tovább olvasom

The Voice: Négyen búcsúztak

A The Voice első élő showjában, a versenyzők mindent megtettek azért, hogy elnyerjék a nézők szavazatait. Cinzia Conso, Haga Jázmin, Bakti Ádám és Homoki Gábor számára azonban véget ért a The Voice.   Látványos és különleges produkciókkal indult el szombat este A The Voice első élő showja. A versenyzőkre két körös szavazás várt és voltak, […]

Tovább olvasom

Curtis és Judit a 2023-as év Nyerő Párosa

A TOP3 páros elbúcsúzott a Nyerő Páros villájától, majd „A szerelem összetartó ereje” elnevezésű játékban kellett bizonyítaniuk kitartásukat a párjaik mellett. A játék 99. percénél Jákli Mónika feladta a küzdelmet, és zokogva omlott össze Boráros Gábor lábai előtt. Így végül Curtisék és Vastag Csabáék kerültek a fináléba, ahol a kiesett párosok megszavazták, hogy szerintük kik […]

Tovább olvasom

Terhességi teszt, idegőrlő barkácsolás és Voksán Virágék távozása – így telt a Nyerő Páros utolsó előtti napja

Jákli Mónika izgatott lett, amikor menstruációs tünetei eszébe juttatták első terhességét, ezért azonnal készített is egy tesztet, hogy kiderítse, állapotos-e. A Nyerő Páros utolsó közös játékában a párosoknak egy ágyat kellett összebarkácsolniuk, ami sokuknak rendesen feladta a leckét, este pedig megtartották az évad utolsó szimpátiaszavazását, ahol Vastag Csabáék és Voksán Virágék közül kellett választaniuk a […]

Tovább olvasom

Nyerő Páros: Vastag Csaba kiborult, Curtis pedig fogadalmat tett szerelmének

A Nyerő Páros 18. napjának reggelén Valentényi Laci segített Jákli Mónikának a sütő beindításában, amiről Voksán Virágnak is megvolt a véleménye. Később a párosoknak Kabát Petit kellett kimenteniük a tó közepéről egy léket kapott csónakkal, amiből a lányok lapátolták ki a vizet, míg szerelmeik különböző tárgyakkal eveztek. Vastag Csabánál gyorsan elpattant a cérna, és ordibálva […]

Tovább olvasom

Reggel kincskereséssel indították a napot a párok, este pedig megírták a Nyerő Páros slágergyanús himnuszát

A párosok reggel több százezer forinttal bővíthették a nyereményalapjukat, amihez még csak el sem kellett hagyniuk a villát. A jóhangulatú kincskeresés után a „Szerelemtégla” nevű játék viszont rendesen próbára tette az idegeiket, de este lecsillapodtak a kedélyek, amikor közösen megírták a Nyerő Páros 7. évadának himnuszát.     Több mint 1,5 millió forintot keresett Curtis […]

Tovább olvasom