A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Szabó Béla

Hírek

Mai vendégem Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója. Bevezetésképpen beszélünk Béla szakmai pályafutásának kezdeteiről, amikor nagy reklámügynökségeknél dolgozott vezető pozícióban. Ám már ügynökségi emberként is többnyire telco ügyfeleken dolgozott, a Magyar Telekom előtt volt a Vodafone-nál is négy évig, így összességében igen hosszú telekommunikációs pálya áll már mögötte. És nem csak hosszú, hanem kiemelkedően eredményes is, hiszen egy szakmai bizottság ismét a magyar piac legsikeresebb marketingkommunikációs döntéshozójának választotta.

 

Mai beszélgetésünk kiindulópontja a nyári fesztiválokkal kapcsolatos. A Magyar Telekom már jó ideje jelen van a legnagyobb fesztiválokon, idén pedig megszületett egy új kulturális eseménysorozat, a Telekomosok Fesztiválja. Megbeszéljük, milyen állomásai voltak, és hogy ez az eseménysorozat miben különbözik ez a korábbi aktivitásoktól.

Röviden visszautalunk a Márkaépítés 2021 konferenciára, amelyen Béla a digitális transzformációról beszélt „Féljünk vagy megijedjünk?” címmel. Két év elteltével itt van az AI, megint jogos a kérdés, féljünk vagy megijedjünk?

Beszélünk a kommunikációt érő nagy hatásokról, a fogyasztói viselkedés változásairól, a sikeres márkák értékteremtő tevékenységéről. Olyan fogalmak kerülnek majd elő, mint a purpose és brand aktivizmus.

Végül, de nem utolsó sorban megkérdezem, mire készül a Telekom, milyen nagyobb akciók, kampányok lesznek a közeljövőben. Azt is tisztázzuk, készülnek-e a már a Telekomosok Fesztiváljának a 2024-es eseménysorozatára.

 

Hangoljatok este 8-kor a Jazzy rádióra!

A műsor online is hallgatható a jazzy.hu oldalon. A korábbi adások podcast formában meghallgathatóak a Márkamonitoron.

 

Szakács László főszerkesztő

 

 

SOCIAL MEDIA