A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Szabó Béla

Mai vendégem Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója. Bevezetésképpen beszélünk Béla szakmai pályafutásának kezdeteiről, amikor nagy reklámügynökségeknél dolgozott vezető pozícióban. Ám már ügynökségi emberként is többnyire telco ügyfeleken dolgozott, a Magyar Telekom előtt volt a Vodafone-nál is négy évig, így összességében igen hosszú telekommunikációs pálya áll már mögötte. És nem csak hosszú, hanem kiemelkedően eredményes […]

Tovább olvasom

Vízválasztó évek következnek a magyar cégek életében

Míg a koronavírus-járvány a távolságtartással és az otthoni munkavégzés erőltetett tempójú bevezetésével forgatta fel a cégek életét és kényszerítette ki új technológiák adaptálását, a válságokkal tarkított előttünk álló időszakban már inkább a túléléshez szükséges menekülési stratégiaként tekintenek a vállalkozások a digitális transzformációra.   „Az előrejelzések szerint az évtized közepére globálisan 2.800 milliárd dollárt öntenek majd […]

Tovább olvasom

Trendek, amik a jövőt formálják

A 21. alkalommal megrendezett BrandFestival célja bemutatni a digitális transzformáció izgalmas kérdéseit, jelenségeit, nemzetközi szinten jegyzett „sztárelőadók”, a kommunikációs iparág meghatározó szereplői és a hazai vállalatvezetők társaságában, interkulturális közegben – írják.   A fogyasztót rengeteg új élmény éri a digitális térben, aminek tartalma szédítően gyorsan fejlődik, így rendkívül nehéz neki megfelelni. Az üzleti korszellem egyre […]

Tovább olvasom

HOPPex: intenzívebb kampányköltések a programmatic piacon

Az elmúlt év során tovább változtak a médiafogyasztási szokások, a pandémia felgyorsította a digitális transzformációt számos területen – írja közleményében a HOPPex.  Megjelentek a különböző vakcinák, könnyítettek a bevezetett korlátozásokon és ugyan a vírus nem tűnt el az életünkből, azonban kisebb hatást gyakorolt a mindennapjainkra. Ez érezhető volt a programmatic piacon is, kevesebb hirtelen hozott […]

Tovább olvasom

K&H: a mobil mindent elbír – a biztosítások jövője a mesterséges és emberi intelligencia, mely már a zsebünkben van

A digitális offenzívában megjelenő újabb és újabb megoldások népszerűek és egyre inkább beépülnek a hétköznapjainkba, hiszen a mesterséges és az emberi intelligencia szoros együttműködésében van a jövő. A cél, hogy ahol lehetséges, ott teljesen képesek legyünk automatizálni a folyamatokat – derül ki a K&H előrejelzései alapján. Ma már 480 ezer K&H-s mobilbankol rendszeresen, több mint […]

Tovább olvasom

Klímaváltozás, hitelkockázat, kiberbiztonság – ettől tartanak igazán a bankok

A klímaváltozás jelenti a jövőben a legnagyobb kockázatot a bankok működésére – derül ki az EY és az Institute of International Finance (IIF) közös, nemzetközi kutatásából, amelyben 33 országból 88 pénzintézet vett részt. A döntéshozók rövid távon a hitelkockázatot és a kiberbiztonságot tartják az elsőszámú veszélyforrásnak.    A kockázatkezelési vezetők (CRO) döntő többsége (91%) öt […]

Tovább olvasom

Szűcs Judit és Mérő Ádám, a Coca-Cola vezető munkatársai a Márkamonitor rádióműsorában

Mindketten a hazai Coca-Cola munkatársai voltak, onnan léptek előre regionális, ill. európai pozícióba. Judit senior brand communication manager, Ádám Consumer & Shopper Connection Director.   A műsorban először azt beszéljük meg, mit is jelentenek ezek a hosszú titulusok. A Coca-Cola nevét mindenki ismeri, de azért röviden megvilágítjuk, mit érdemes tudni arról a világcégről, amely mostanában […]

Tovább olvasom

A Hiventures beszállt a Bankmonitor cégbe

A lakossági hitelek terén piacvezető Bankmonitor Kft.-ben szerzett részesedést a hazai startup- és kkv-szektor legaktívabb tőkefinanszírozási partnere, a Hiventures. A pénzügyi szektor digitalizációjának egyik éllovasa, az egyik legismertebb hazai fintech brand remekül használta ki a világjárvány okozta piaci forrongást: 2020-ban 50 százalékos árbevétel-növekedést ért el.   A Bankmonitor Kft. 2011-ben banki termékeket összehasonlító oldalként indult, […]

Tovább olvasom

Valósággá vált sci-fi: technológia által vezérelt tudomány a SMART színpadán

Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért idei SMART konferenciája a hibriditás jegyében zajlott a Groupama Arénában – természetesen hibrid módon: védettségi igazolvánnyal rendelkező közönség és az eseményre online  bekapcsolódók előtt. A témaválasztás nem véletlen: a hibrid logika mindennapjaink egyre nagyobb területére férkőzik be. A konferencián kiderült, hogy miért érdemes a hosszú távra tervező cégeknek […]

Tovább olvasom

Az LG bemutatta, hogyan képzeli el a jövőt a közösségi távolságtartás korában

Dr. I.P. Park, az LG Electronics (LG) elnöke és technológiai igazgatója a teljesen digitális formában megrendezett CES® 2021 virtuális színpadán osztotta meg a kiállítás közönségével a vállalat inspiráló jövőképét a nyílt innovációkról a közösségi távolságtartás korában. Az LG Future Talk házigazdájaként Dr. Park ismertette és bemutatta, hogyan épülnek a vállalat legújabb technológiai áttörései a nyílt […]

Tovább olvasom