A Konyhafőnök: kötényszerzés – egy dobásuk maradt a versenyzőknek

Kiemelt Tejszínhub

Az első kötényszerző napon 14 versenyzőnek volt egyetlen egy dobása, hogy valamelyik Michelin-csillagos séf csapatába bekerüljön. Aki nem felelt meg az elvárásoknak, azonnal búcsúznia kellett a 10 millió forinttól és A Konyhafőnök cím elnyerésének lehetőségétől. 

 

Aki viszont kötényt szerzett, nem érezheti magát 100%-os biztonságban, ugyanis az utolsó kötényszerző napon a séfek dönthetnek úgy, hogy átruházzák a már kiosztott kötényt egy másik versenyzőre! Most 7-7 versenyző csapott össze a két feladat során. Az első feladat a tétnek és Rácz Jenőnek megfelelően egy aranypisztráng tökéletes, pikkelymentes, szálkamentes elkészítése volt. Ezután jött az első körös versenyzők számára a létfontosságú pillanat: érkezik-e a színes kötény vagy sem?

A második feladatban Sárközi Ákos rib eye steaket és sóskát hozott, hogy a versenyzők megmutathassák, hogyan hozzák harmóniába a két alapanyagot egy felturbózott alapkészlettel, piactér nélkül.

A zsűri döntése alapján többen csalódottan kellett, hogy elhagyják a versenyt, akik viszont kötényt kaptak, még várják a holnapot, hogy biztosak lehessenek a továbbjutásban. Volt azonban olyan szakácspalánta is, akiért mind a két séf bejelentkezett, így a döntést a szerencsére bízták: Armando Mundaraín kötényének színéről egy kockadobás döntött, így került Sárközi Ákos csapatába. Ármán Edit pedig egy saját védőbeszéddel és egy speciális „radioli”-val jutott tovább és került a kék csapatba.

A Konyhafőnökben most mindenki megkapja a magáét! Az utolsó kötényszerző napon összeállnak a Michelin-csillagos zsűritagok csapatai és elkezdődik a harc a középdöntőbe jutásért!

 

Ákos döntése miatt több versenyző is könnyekben tört ki.

Nem tudták abbahagyni a nevetést: Edit magára dumált egy kötényt!

 

Zé kerítőnek állt: vajon Erik és Zsuzsi lesz a Konyhafőnök szerelmespárja?

 

A séfek összecsaptak: kockadobással dőlt el az egyik versenyző sorsa!

 

SOCIAL MEDIA