A Konyhafőnök – három kieső a Válogató első napján

Kiemelt Tejszínhub

A Casting-adásokat követően A Konyhafőnök a Válogató napokkal folytatódik, ahová 39 versenyzőnek szavazott Fördős Zé, Sárközi Ákos és Rácz Jenő bizalmat. A következő – még két versenynapban – 13-13 fő próbálja meggyőzni a Michelin-csillagos séfeket és Zét, hogy érdemesek arra, hogy azok közé a 30 versenyző közé kerüljenek, akik a Tábor hetébe bejutnak, ahol a tét már a színes kötények lesznek.

 

A verseny tétje továbbra is A Konyhafőnök cím és az ezzel járó 10 millió forint, amit nem adnak könnyen! Az első feladat rögtön élőhal feldolgozása volt, egy fejtörést okozó csavarral: földimogyoróval kellett tálalni a pontyot! A nehezítés ellenére az első feladatban Visváder Tamás – halundorát sikeresen leküzdve – bizonyult a legjobbnak, így ő az idény első versenyzője, aki felmehetett a galériára! Egyúttal az első feladatban az első kiesés is megtörtént: Konkoly Zoltán, aki sáskával „kápráztatta el” a zsűrit a Casting alatt, elsőként búcsúzott a gasztro realitytől.

A második feladatnak hatan vágtak neki. Egy nyulat kellett feldolgozniuk a versenyzőknek, akik közül ketten távoztak az adás végén. Folytatódik a Válogató a következő 13 versenyzővel, holnap, 20:10-kor az RTL Klubon! Most mindenki megkapja a magáét!

 

Hányinger és hiszti: Visváder Tamás kikészült a halaktól

 

Hátráltatás miatt verekedés? Ricsi kiakadt ellenfelére

 

Erik az állandó csajozás miatt kieshet a versenyből?

 

 

SOCIAL MEDIA