Már 15 ezer nagycsalád autóvásárlását segítette  a kormányzati támogatás

Egyéb

A nagycsaládosok összesen közel 28 ezer kérelmet adtak be és több mint 15 ezer új, állami támogatással elérhető hétüléses autót már át is vettek a program indulása óta eltelt egy évben. Mintegy négyezer esetben lízingszerződéssel jutottak hozzá a járműhöz. Az állam 1 év alatt összesen 35 milliárd forint támogatást nyújtott az autók beszerzéséhez. Az érintett nagycsaládosok több mint 11 milliárd forint lízingfinanszírozást vettek igénybe a vásárláshoz, autónként átlagosan közel 3 millió forintot. 

 

Korábban a hétülésesek a magyar autópiacon nem kaptak jelentős szerepet, a program azonban ezen változtatott. Az év első felében mintegy 8 ezer darab hétüléses személyautó került a magánszemélyekhez, ez tizenkétszerese az egy évvel korábbinak, amikor még nem működött az autóvásárlási program. A legnépszerűbb hétüléses autó a Dacia Lodgy, de a keresettek közé tartozik az Opel Combo, a Peugeot Rifter, a VW Touran, és a Skoda Kodiaq is.

Az állam, az autópiaci szereplők és a lízingcégek sikeres együttműködését mutatja a nagycsaládosok autóvásárlási programjának elmúlt egy éve. Az állam tavaly júliusban korábban sohasem látott programot indított, amelyben a három vagy több gyermeket nevelő családok új, legalább hétüléses autó vásárlásához maximum 2,5 millió forintos – legfeljebb az autó árának 50 százalékát elérő – támogatást kérhetnek.

 

35 milliárd forint új hétülésesekre

Dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint: “A nagycsaládosok autóvásárlási támogatását a kormány a tavaly júliusban elindított gyermekvállalást ösztönző lépések egyikeként vezette be. Tizenhárom hónap alatt az állam 35 milliárd forinttal támogatta a több mint 15 ezer új hétüléses autó megvásárlását. Ez egyben azt jelenti, hogy autónként megközelítőleg 2,5 millió forintot biztosított az állam vissza nem térítendő támogatásként. A szóban forgó tizenhárom hónapban mintegy 28 ezer kérelmet adtak be a családok. Ezek döntő többségéből – a megrendelt autók leszállításakor – szerződés és folyósítás lesz.

Az adatok alapján elmondható, hogy a program a várakozásoknál is jobb eredményeket hozott az első évben. Bár a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatása érezhető volt a piacon, de azt tapasztaljuk, hogy a gazdaság újraindulásával együtt, ismét élénkül a támogatott hétüléses autók iránti kereslet.” Hozzátette: “Az idei évben eddig rendelkezésre bocsátott mintegy 30 milliárd forint után a jövő évi költségvetésben 15 milliárd forint áll rendelkezésre, erre a programra”.

 

A program fontos eleme a lízing

Thomka Ferenc, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja elmondta: „A lízingcégek fontos szerepet kaptak a hétüléses autók piacán. Június végéig összesen 4024 autóra kötöttek lízingszerződést az új autó vásárlásához az állami támogatás mellé finanszírozást igénylő nagycsaládosokkal. Az állami támogatással a nagycsaládosokhoz került új autók mintegy 30 százalékához nyújtottak finanszírozást a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai, ez pedig megfelel a teljes újautópiaci arányoknak. A magánszemélyek által forgalomba helyezett személyautók több mint harmada ugyanis lízingkonstrukció keretében talál gazdára.

Thomka Ferenc hozzátette: „Tavaly július óta összesen 4841 lízingfinanszírozási kérelem érkezett a nagycsaládosoktól, ebből pedig 4438-at hagytak jóvá a lízingtársaságok. A jóváhagyott kérelmekből a következő hetekben szerződés lesz. A jóváhagyási arány továbbra is magas, a beérkezett kérelmek 94 százalékát fogadták el a lízingtársaságok. A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai tizenkét hónap alatt összesen 11,5 milliárd forinttal finanszírozták az érintett családok autóvásárlását, átlagosan egy-egy autó esetében a finanszírozott összeg az állami támogatással együtt mintegy 3 millió forintot tett ki.”

 

Milyen hatással van a program az autópiacra?

Gablini Gábor, a Gémosz elnöke felidézte, hogy a koronavírus-járvány előtt volt olyan hónap, amikor olyan sokan rendeltek új, hétüléses autót állami támogatással, hogy a szállítás a kereskedők minden igyekezete és előzetes készletezése ellenére elhúzódott. A programban megvásárolt hétüléses modellek közül a legnépszerűbbek közé tartozott a Dacia Lodgy, ebből 4 ezer darab kelt el tavaly július óta. A legkeresettebbek közé tartozik még az Opel Combo, a Skoda Kodiaq, a VW Touran, a Peugeot Rifter, a Citroën Belingo, ezekből  csaknem 4 ezer darab talált gazdára, állami támogatással.

Gablini Gábor elmondta: „A világ autópiacait, így a magyarországit is érzékenyen érintette a koronavírus-járvány, az eladások és a lízingfinanszírozás iránti kereslet is jelentősen csökkent. Ez is szerepet játszott abban, hogy a tavaszi hónapokban a programban vásárolt hétüléses autók száma a korábbi hónapokhoz képest csökkent. Ugyanakkor lényeges, hogy a program feltette a magyar autópiaci térképre a hétüléses autókat. 2019 első felében 670 hétüléses autót vásároltak a magánszemélyek, 2020 első hat hónapjában pedig közel 8 ezer darabot. Azaz tizenkétszeresére nőtt a hétüléses autók eladása.”

 

Harc a koros autópark ellen

Gablini Gábor azt is elmondta, hogy az autóvásárlási program hozzájárul a magyar autópark korszerűsödéséhez. A Magyar Lízingszövetség és a Gémosz pedig minden olyan lépést támogat, amely segíti ezt a folyamatot. Így támogatják a tisztán elektromos autókra vonatkozó támogatási keret esetleges bővítését is.

Az autóvásárlási programokra azért is szükség van a Magyar Lízingszövetség és a Gémosz szerint, mert Magyarországon a hivatalos KSH-adatok szerint tavaly több mint 3,8 millió személyautó volt forgalomban, ezek átlagéletkora 14 év volt. Szemben a 10-15 évvel ezelőtti helyzettel, amikor az autók átlagéletkora még 10-11 év volt.

SOCIAL MEDIA