Az Emirates már több mint 1,4 milliárd dollárt visszatérített utasainak

Március óta több mint 1,4 millió jegyár visszatérítési igényt teljesített az Emirates utasai felé, 1,4 milliárd dollárt (420 milliárd forintot) meghaladó összegben, mely az összes igény 90 százaléka. Ez a szám magában foglal minden június végéig, a világ minden tájáról beérkezett kérelmet, kivéve néhány olyan esetet, melyeknél további felülvizsgálat szükséges.   A világjárvány kitörése óta […]

Tovább olvasom

Emirates: 456 millió dolláros nyereség

Sorozatban harminckettedik éve nyereséges az Emirates – derül ki a vállalatcsoport most közzétett Éves Jelentéséből. A csoportszintű árbevétel 28,3 milliárd dollár lett, amely 5 százalékkal alacsonyabb, mint a megelőző üzleti évben. Ennek két fő oka, egyrészt a dubaji nemzetközi repülőtér kifutópálya-felújítása okozta forgalomcsökkenés az első negyedévben, illetve a koronavírus-járvány hatása az utolsó negyedévben. A cégcsoport […]

Tovább olvasom

Lesznek kézművesek a robotok világában?

A Takumi világ című dokumentumfilm arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen jövő vár a kézművességre a mesterséges intelligencia térhódítása után. Mintegy 60 ezer órányi gyakorlás szükséges ahhoz, hogy Japánban valaki elérje a kézművesség legmagasabb szintjét, és Takumi mesterré váljon: a dokumentumfilm az ez előtt az elkötelezettség előtt való tisztelgés jegyében megtekinthető a teljes, […]

Tovább olvasom

Az Emirates már élesben teszteli a „biometrikus útvonalat”

Forradalmasíthatja a repülőtéri utasforgalmat az a technológiai fejlesztés, amelyet az Emirates a világon elsőként szeretne bevezetni. A legmodernebb biometrikus technológiát a check-in-től a repülőgépre történő beszállásig a repülőtéri mozgás több pontján, integráltan alkalmazza majd a légitársaság. Így elkerülhető lesz a sorban állás a check-in pultoknál, az útlevél- és repülőjegy-ellenőrzés pedig az utas számára észrevétlenül zajlik […]

Tovább olvasom

Már egy évtizede tart az égben is a kapcsolat

Tíz éve telefonálhatunk, sms-ezhetünk repülés közben Történelmet írt 2008 márciusában az Emirates, amikor a fedélzeti újítások úttörőjeként elsőként engedélyezte, hogy az utasok repülés közben is kezdeményezhessenek és fogadhassanak telefonhívást, valamint szöveges üzenetet küldhessenek a mobiltelefonjukról. A repüléstörténeti mérföldkő tizedik évfordulóját ünnepli idén a légitársaság. Az első fedélzeti mobiltelefonhívást 2008. március 20-án indították az Emirates Dubajból Casablancába […]

Tovább olvasom

Magyar ízek az Emirates járatain

Tovább ″magyarosít″ az Emirates, ahol már több mint 150 magyar légiutaskísérő dolgozik: mostantól a prémium utasok klasszikus magyar ételeket is választhatnak a fedélzeten Az Emirates kifejezetten a magyar utasoknak kíván kedveskedni legújabb szolgáltatásaival, hogy otthonosan érezzék magukat a Budapestről Dubajba tartó járatokon. A hagyományos magyar fogások által inspirált ételek kifejlesztése, a magyar légiutaskísérők alkalmazása és […]

Tovább olvasom

Exkluzív árakkal csábítja utazásra a magyarokat az Emirates

A magyarok kedvenc célállomásai is szerepelnek az Emirates most induló jegyakciójában. Tíz desztinációra, például Kínába, Malajziába vagy Indonéziába is jelentős kedvezménnyel lehet utazni Budapestről. Az Emirates kedvezményes jegyárakkal csalogatja a magyarokat. A január 8. és január 22. közötti különleges akcióban az Emirates nemzetközi hálózatának tíz desztinációja vesz részt. Azok az utasok, akik 2018-ban tervezik eltölteni […]

Tovább olvasom

Fesztivált szervez a dm

A dm idén első alkalommal, de hagyományteremtő céllal rendezi meg GyereKi! Nyárzáró Fesztiválját az iskolakezdés előtti utolsó hétvégén, Velence központjában. Augusztus 26-27-én kicsik és nagyok együtt szórakozhatnak a város megújult sétányának közelében, a friss levegőn, 10.00-21-00 óráig, ahol a kultúra, az egészséges életmód és a sport is kiemelt szerepet kap. 12 helyszínen lesznek koncertek, gyermekszínházi […]

Tovább olvasom

Agárdi Péter Dubajban folytatja

A TradeTracker Hungary affiliate hálózat ügyvezetője a The Emirates Group légitársaságnál folytatja karrierjét. Szeptember közepétől Agárdi Péter felel a légitársaság globális online affiliate marketing aktivitásáért. Új pozíciójának feladatait Dubajban, az Emirates központjában fogja ellátni. A tavaly Hollandiában legjobb affiliate hálózatnak választott TradeTracker 18 országban van jelen, magyar irodáját 2011-ben nyitotta a HG Mediával közösen. Az […]

Tovább olvasom

A DHL érzelmeket vinne a márkájába

A rögbi-világbajnokságot használják arra, hogy fogyasztó-irányultságukat is megmutassák. A Deutsche Post tulajdonában álló DHL nevét sokan ismerik, de alapvetően egy funkcionális, B2B-fókuszú márkának tekintik. Fiona Taag, a cég globális szponzorációs menedzsere szerint viszont egyre erősebb a fogyasztói irányultságuk, különösen az e-kereskedelem fejlődése keltette szállítási igények kapcsán. Ezt házon belül érzékelik, viszont kifelé még kevésbé mutatják. A Rögbi Világbajnokságtámogatójaként – a Heineken, Land Rover, Emirates, MasterCard és […]

Tovább olvasom