Az Emirates már több mint 1,4 milliárd dollárt visszatérített utasainak

Hírek Kiemelt

Március óta több mint 1,4 millió jegyár visszatérítési igényt teljesített az Emirates utasai felé, 1,4 milliárd dollárt (420 milliárd forintot) meghaladó összegben, mely az összes igény 90 százaléka. Ez a szám magában foglal minden június végéig, a világ minden tájáról beérkezett kérelmet, kivéve néhány olyan esetet, melyeknél további felülvizsgálat szükséges.

 

A világjárvány kitörése óta az Emirates bővítette kapacitását a visszatérítési igények gyorsabb kezelése érdekében. A légitársaság továbbra is együttműködik iparági partnereivel annak érdekében, hogy azon utazók számára is megkönnyítse a visszatérítést, akik utazási irodán keresztül foglalták jegyüket valamely Emirates járatra, beleértve a közvetlen visszatérítések feldolgozásának lehetővé tételét a globális foglalási rendszereken (GDS) keresztül.

„Megértjük, hogy ügyfeleink nézőpontjából már egyetlen függőben lévő visszatérítési kérelem is túl sok. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél hamarabb feldolgozzuk hatalmas és példátlan mennyiségű igényt. Az esetek többsége egyszerű, ezeket gyorsan fel tudjuk dolgozni. Ám előfordulnak olyan kérelmek is, melyeknél kicsivel több időbe telik, mire ügyfélszolgálatunk megvizsgálja és teljesíti az igényt. Hálásak vagyunk ügyfeleink türelméért és megértéséért!” – mondta el Sir Tim Clark, az Emirates Airline elnöke.

A nemzetközi turizmus lassú újra indulásával egyidőben az Emirates újra elindította számos járatát, így világszerte több mint 80 desztináció vált elérhetővé a légitársaság nemzetközi hálózatában. A dubaji központú légitársaság gondoskodik arról, hogy biztonságos és gördülékeny utazást biztosítson ügyfelei számára. Az utasok megállhatnak Dubajban, illetve közvetlenül oda is szervezhetik utazásukat, mivel a város újra megnyitotta kapuit a nemzetközi utazóközönség előtt, legyen szó üzleti célú utazásról, vagy szabadidős tevékenységekről.

Az Emirates számos, a légiutazásban újdonságnak számító kezdeményezést vezetett be utasainak nyugalma és biztonsága érdekében. A szigorú higiéniai szabályokon túl a légitársaság ingyenes orvosi fedezetet biztosít COVID-19 megbetegedés esetén, valamint rugalmas átfoglalási lehetőségeket kínál utasainak.

 

Az Emirates-ről
1985-ös megalapítása óta több mint 500 nemzetközi díjjal ismerték el az Emirates Airline azon törekvését, hogy páratlan minőségű szolgáltatásokat nyújtson.
A légitársaság gyorsan és folyamatosan növekszik – átlagosan évi 20 százalékot meghaladó ütemben –, és az elmúlt 25 évben folyamatosan nyereségesen működött. Pénzügyi szempontból önfenntartó és független. Az Emirates a 2018-2019-es pénzügyi évben 58.6 millió utast szállított, és 0.2 milliárd dollár adózás utáni eredményt ért el.
Az Emirates központja Dubajban működik, a világ azon néhány városának egyikében, amely a „Nyitott Égbolt” szabályozást követi, és több mint 120 légitársaságnak biztosítja a szabad és tiszta versenyt.
A 270, egytől-egyig széles törzsű repülőgépből, köztük 11 teherszállító gépből álló flottája a világ legfiatalabbjai közé tartozik. Az Emirates 214 új repülőgépének leszállítása folyamatban van.
Az Emirates járatai 157 célállomásra repülnek, a világ 83 országában; Európában, Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, a Közel-Keleten, Afrikában, az indiai szubkontinensen és az Ázsia-Csendes-óceáni térségben.
Az Emirates code-share megállapodást kötött a következő légitársaságokkal: Air Malta, Air Mauritius, Alaska Airlines, Bangkok Airways, Copa Airlines, Flybe, flydubai, Japan Airlines, Jetblue Airways, Jetstar Airways, Jetstar Asia, Jetstar Pacific, Korean Air, LATAM Airlines Brazil, Malaysia Airlines, Qantas, Siberia Airlines, South African Airways, TAP Portugal, Thai Airways International, TGV Air (SNCF), WestJet, Linhas Aéreas Inteligentes S. A. (GOL); valamint a Trenitalia vasúttársasággal.
Az Emirates Airline része az Emirates SkyCargo és a Destination & Leisure Management (D&LM), amely a Wolgan Valley Resort & Spa-t, az Emirates Holidays-t, az Arabian Adventures-t és a Congress Solution International-t működteti. A légitársaság az Emirates Csoport tagja, amely magába foglalja a dnata, a Mercator, a Transguard és az EmQuest társvállalatokat.

SOCIAL MEDIA