Ráskó Eszter, Pottyondy Edina vagy Dúró Dóra a befolyásosabb?

Hírek Kiemelt

A Forbes tíz éve állítja össze az 50-es női toplistát, a végső sorrend pedig a szerkesztőség döntése alapján alakul minden kategóriában. Az objektív szempontok közül leginkább a jelölt betöltött pozíciója, felelősségi köre, az általa kezelt büdzsé nagysága, illetve az elmúlt évben elért eredményei számítanak. A szubjektív tényezők pedig az adott szereplő befolyásának mértékét hivatottak mérni a döntésnél – ezt iparági háttérbeszélgetések, szakértői, elemzői hozzászólások alapján skálázzák a szerkesztők.

 

A befolyás mindig szubjektív és számos eltérő értelmezéssel bíró kifejezés, ugyanakkor ezúttal is igyekeztünk megfelelően alátámasztott döntéseket hozni. Ez idén sem egy szimpátialista, hanem egyfajta lenyomat Magyarországról; pillanatkép a közállapotainkról, a nemi sztereotípiáinkról, és arról, hogy mennyire nehéz – ha nehéz – magyar nőként érvényesülni az üzleti életben, netán a társadalom mindennapjaira és a közbeszédre érdemi befolyással bíró szakmákban vagy területeken. A lista jó okot adhat az elgondolkodásra, de esetenként a büszkeségre is, hiszen 2024-ben olyan, a közgondolkodásra érdemi hatást gyakorló szereplőket is szerepeltethetünk, mint az első magyar Nobel-díjas nő” – fogalmaz a lista szerkesztője, Tóth-Biró Marianna.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is négy kategóriában lehetett felkerülni a listára, külön listán szerepelnek a közélet, az üzleti élet, a média és a kultúra képviselői. A jubileumi lista érdekessége, hogy most először készült a szereplők pozíciójának szempontjából legstabilabbnak számító üzleti kategóriában egy olyan nemzetközi kitekintés, ahol a külföldön karriert befutott magyar női vezetőket listázták. Ezek a menedzserek multiknál dolgoznak külföldön, és befolyásukat elsősorban ott kamatoztatják. Így került a listára a telekommunikációs iparág két ismert képviselője Orbán Anita és Szabó Melinda, vagy a sportruházati óriás, a New Balance márka egyik alelnöke, Wortmann Gabriella is.

A kultúra rangsorban a művészek mellett a tudományok képviselői és közösségformáló szereppel bíró személyiségek is feltűnnek, ezért került az élére Karikó Katalin, a 2023-ban Nobel-díjjal kitüntetett biokémikus kutató, aki a az mRNS-alapú oltóanyag kifejlesztésével nemzetközi hírnévre és befolyásra tett szert. A kultúra lista dobogójának harmadik fokára lépett Ráskó Eszter humorista, pszichológus, vállalkozó, aki új szerepében rádiósként a fél országot ébreszti. Olykor pikírt humorával a magyar közbeszéd aktív alakítója; önálló estjein megnyilvánult már a női szerepekről, a női testről, szexualitásról és az anyaság kérdéséről is.

„Teljesen hitetlen voltam, mert azt gondoltam egy telemarketinges átverés áldozata vagyok. Amíg nem készültek el a képek és az interjú nem gondoltam, hogy ez valóban lehetséges. Már az első 10-ben benne lenni is sokkoló, de Katalintól még kikapni is hatalmas elismerés, mégis bizakodó vagyok, hogy lesz még ebből jobb helyezés is, már dolgozom a vakcinámon” – nyilatkozza Eszter a lista kapcsán.

A média kategória szereplői viszonylag stabilan tartják helyüket az elmúlt években, az élen továbbra is Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója áll, stabil szereplő a listán D.Tóth Kriszta, a WMN online magazin alapítója, míg visszatérőként Várkonyi Andrea, a TV2 igazgatósági tagjaként került be a médiavezetők top tízes listájára.

Az államfői szék mellett a közéleti lista éléről is távozott Novák Katalin, helyét a miniszterelnök felesége Lévai Anikó vette át. Ebben a kategóriában új belépő Pottyondy Edina közéleti influenszer – aki több mint 270 ezer követőt számláló YouTube-csatornájának köszönhetően jelentős befolyással bír a közéletre -, valamint Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke, illetve egy bónusz szereplő Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt.

A legbefolyásosabb magyar nők 2024-es teljes listája a Forbes áprilisi különszámában olvasható.

 

Fotó: Ráskó Eszter

 

SOCIAL MEDIA