Pokorny Lia: „Sokak számára egy botrány sokkal látványosabb, egy Instagramra feltöltött kép tökéletessége sokkal ínycsiklandóbb a valóságnál”

Hírek Kiemelt

A színésznő szerint olyan időket élünk, amikor körülöttünk sok minden instabil.

 

„Az emberek többsége ma inkább a celebeket ismeri, őket követi. Sokak számára egy botrány sokkal látványosabb, egy Instagramra feltöltött kép tökéletessége sokkal ínycsiklandóbb a valóságnál. El kellett fogadnom, hogy nem mi színészek leszünk azok, akik az ízlést diktáljuk. Az internet és a közösségi média elterjedése nagyban felelős ezért, de van ebben szerepe a hagyományos médiának is. Nem mindegy, hogy egy embert, akit szeretnének ismertté tenni, hova és milyen körülmények közé helyezik. Régen elképzelhetetlen lett volna, hogy egy színészről úgy írjanak bizonyos lapok, ahogy ezt manapság teszik. Ahogy arról sem hallottam sokáig, hogy előfordul, egy bulvárújság szerzője felhív valakit, és azt kérdezi tőle, nincs-e valamilyen szaftos története, mert azzal érdekesebbé tudná tenni őt… Változik a világ. A színházi műfaj megmarad az ínyenceknek, akik számára fontos, hogy valaki példa legyen, fontos kérdésekben szólaljon meg vagy értéket képviseljen. Közben azt is tapasztalom, hogy a trendek ellenére sok helyen az országban nagy tisztelettel és szeretettel fogadnak minket. Nem hiszem, hogy az embereknek ne lenne igényük az elgondolkodtatóbb műfajokra, de talán szívesebben mozdulnak a könnyebb ellenállás felé, ezáltal nem feltétlenül szembesülnek azzal, hogy a saját életükben is rendet kellene tenniük, ami előfordul, hogy nagyon nehéz. Azt hiszem, az improvizáció is egy olyan színházi műfaj, amely mindig érdekes lesz, egyfajta aduász, amire sok mindent fel tudok építeni. Igyekszem megőrizni azokat az értékeket, amelyekben hiszek: az őszinteséget, a hitelességet. Rugalmasnak kell maradnom. Olyan időket élünk, amikor körülöttünk sok minden instabil. Úgy döntöttem, szeretném megőrizni a tisztaságom” – mondja Pokorny Lia a Tóth Olivérnek adott interjújában, amely a Remind magazin oldalán jelent meg, és amelyben szóba került az is, hogy kényszeres segítőként mindig is igyekezett mindenkinek megoldani az életét, de be kellett látnia, hogy határokat kell húznia. A szakmában is, ahol sokszor mondott igent különböző feladatokra, miközben azt érezte, minden energiája elfogy.

„Ha visszagondolok, hogy hány olyan szerepet nem játszottam el bizonyos életszakaszaimban, amelyeket szerettem volna, csak azért, mert nem küzdöttem értük, mert fontosabb volt a társulat, mint saját magam. Évek teltek el úgy, hogy nem kaptam olyan szerepeket, amelyek révén igazán fejlődhettem volna, hogy csak arra emlékszem, rengeteget dolgoztam, amiben rettenetesen kimerültem. Folyamatos nyomás alatt voltam. Gyakorlatilag magamat őröltem fel. Ki tehet minderről? Egyedül én. Az elmúlt néhány évben arra is rájöttem, hogy sokkal jobban érdekel az a fajta színház, amelyben az intimitásnak hangsúlyos szerep jut. Ahol a nézőkkel interakcióban lehetek, ahol sokkal személyesebben, akár humorral, akár bájjal mesélhetek nekik.”

Mindezekkel együtt azt is el tudja képzelni, hogy tíz év múlva már nem biztos, hogy a színházzal fog foglalkozni. „Nem szabad egy olyan helyzetben benne maradni, amelyben nem vagyok maradéktalanul boldog. Meg lehet próbálni, de egyszer csak ott fogok állni, és azt kérdezem majd magamtól, hogy hova lett az életem.”

Az interjúban szó esik még bizonyítási vágyról, játékról, fontos színházi pillanatokról, amikor történik valami a nézőkkel, és fájdalmakról, amelyek mindig vele maradnak.

 

A nagyinterjú az alábbi linken elérhető.

 

Fotó: Remind

 

SOCIAL MEDIA