Schell Judit rivalizálásról, sikerről és arról beszélt egy nagyinterjúban, milyen nő néz vissza rá a tükörből, amelyet idegen tájakon tartanak elé az emberek.
„Húszan indultunk neki a főiskolának, de elsőben a csapat felét kiszórják. Végül tizenketten maradtunk. Abszurd helyzet volt, hiszen egymásra voltunk utalva. Éjjel-nappal együtt voltunk. Tudom, hogy volt olyan osztálytársunk, aki rosszul élte meg ezeket az éveket. Én nem tudok gyűlölködve, távolságtartásban élni. Jól kell éreznem magam ahhoz, hogy megfelelő teljesítményt nyújtsak, ami gyomorgörccsel nem menne. Azóta is úgy élek, hogy minden helyzetben megtaláljam azt, ami pozitív érzéssel tölt el” – mondja Schell Judit a Tóth Olivérnek adott interjújában, amely a Remind magazin oldalán jelen meg, és amelyben szóba került az is, vajon érzi-e a színészi pálya leértékelődését a szó presztízs értelmében.
„Már nem annyira becsülnek meg minket, mint korábban, ami sok dolog együttes következménye. Ma bárki, a világ bármely pontján rajonghat úgy egy ázsiai színésznőért, mint annak idején mi, magyarok itthon Karády Katalinért. A fiatalabb korosztálynak megváltozott az érdeklődési köre, kevesebb művészt ismernek. Nem tudunk annyi impulzust adni számukra, ami elegendő lenne a figyelmük felkeltéséhez. A gyerekeimen is látom, hogy nem mindig szeretnének beleereszkedni a csendbe. Máshol keresik és találják meg az élményeket. A színház lassabb, kevésbé vibráló, odafigyelést igénylő, elgondolkodtató műfaj, ahol kérdéseket kell feltennünk, fel kell ismernünk a párhuzamokat a látottak és a saját életünk történései között.”
A legfontosabb szakmai sikerei a színházhoz kapcsolódnak, viszont a legnagyobb népszerűséget jelentő sikerét a Csak szex és más semmi című film jelentette. Ezt a lehetőséget akkor kapta, amikor már sok jó és kevésbé jó darabban kipróbálhatta magát, kialakult benne egyfajta stabilitás és önértékelés, ezért a siker nem volt képes megszédíteni. Mint mondja, nyomot szeretett volna hagyni maga után. Másrészt a siker adott neki egyfajta nyugalmat is. Húszévesen az első fiával, Lackóval szinte semmijük nem volt. Ezzel együtt úgy érezték, mindenük megvan, ami fontos, hiszen ott voltak egymásnak.
„Anyagi szempontból a Nemzeti Színházban szedtem össze magam, de ott is hónapoknak kellett eltelni, mire kifizettem a tartózásaimat, és a különmunkáknak köszönhetően egyenesbe jöttem. Ilyen munka volt a Szomszédok és az Életképek. Anyukám mindig mondogatta nekem, hogy osszam be a pénzt, miközben úgy szerettem volna már venni egy új hűtőszekrényt… Igaz, legjobban egy autóra gyűjtöttem. Mindig erős volt bennem a szabadságvágy. Már a főiskolán megkaptam a kritikát Horvai Istvántól, hogy az az energiamennyiség, amivel végigcsináltam az ottani éveket, nem elég a szakmához. Nem lusta voltam, csak kíváncsi az élet más területeire. Arra, mi van a Vas utcán túl.”
Az interjúban szó esik még szakmai kihívást jelentő szerepekről, barátságról, A Király című sorozatról és a szenvedélyességről, ami különösen Schell Judit magánéletét hatja át.
A nagyinterjú az alábbi linken elérhető.
Fotó: Remind
