Mit tegyek, ha átestem a COVID-19 fertőzésen?

Hírek Kiemelt

A COVID–19 járvány 3. hullámát éljük meg, egyre több beteggel. Szerencsére egyre többen meg is gyógyulnak. A betegség lefolyása változó. Vannak, akik 1-2 nap alatt panaszmentesek lesznek, de sokan még 2-3 hónapokig is panaszosak. Nincs összefüggésben a késői tünetek előfordulása azzal, hogy valaki otthon (lábon) hordta ki a betegséget, vagy kórházban kellett ápolni, vagy esetleg hetekig lélegeztetőgépen volt.

 

A betegség lefolyását egyre jobban ismerjük, igy annak késői szövődményeit is. Már tudjuk, hogy az esetek jelentős részében a COVID–19 akut szakasza után hónapokig jelentkezhetnek a késői tünetek, és betegség egy szakaszát látjuk. Megjelentek már a késői kezeléssel kapcsolatos szakmai ajánlások is.

Dr. Vértes András főorvos, a RadiVert MR Diagnosztikai Központ szakmai vezetője szerint a 2020. március elején kezdődött világjárvány nagymértékben sújtja a sportot, a sportolókat a zárt helyek vírusveszélye, a versenyek elmaradása vagy korlátozott nézőközönség előtti megtartása miatt.

A járvány elején kiderült, hogy a légzőrendszeri tüneteken túl az egyik legsúlyosabb szövődmény a szív károsodása, a kialakuló szívizomgyulladása és szívburokgyulladás, amely miatt, a ritmuszavarok kialakulása révén hirtelen halál léphet fel. Több sportoló esett ennek áldozatul COVID fertőzés után, a túl korán megkezdett edzés vagy versenyzés következtében” – mondta a kardiológus főorvos.

Ennek hatására számos szakmai ajánlás jelent meg, hogyan térhet vissza egy profi sportoló az aktív sporthoz. A megjelent tanulmányok azt igazolták, hogy a tünetmentesen átesett COVID fertőzöttek esetében is, de különösen azoknál, akiknek panaszaik voltak, a szívizomgyulladás megjelenése 20-30% között van.

A doktor úr állítása szerint az amatőr sportolók esetében is szükség van a COVID fertőzés után ennek a veszélyes szövődménynek a vizsgálatára, kezelésére. Szükség van arra, hogy a sportolni vágyók minél hamarabb újra mozogjanak, de ezt biztonságban tehessék meg.

 

Post-Covid Vizsgálatok

Alap kardiológiai vizsgálat, és a speciális biomarkerek elemzése mellett azoknál, akiknél felmerül a szívkárosodás lehetősége, szív MR vizsgálatot végeznek. Ezzel a vizsgálattal lehet megállapítani vagy  kizárni a legnagyobb biztonsággal a COVID fertőzés súlyos késői szövődményét.

Long-COVID- Post-COVID

A COVID–19 betegség akut szakaszát követi a Post-COVID betegség, amelyet 4-12 hét között az ”ongoing” vagy folyamatos COVID–19 tünetekkel jelentkező periódus, amelyet a „LONG” COVID- vagy hosszú COVID betegség követ.

A Post-COVID járhat enyhe és súlyos tünetekkel is, és kialakulhatnak még késői, akár életveszélyes szövődmények is. Ezek természetesen összefüggésben lehetnek az akut szakaszban kialakuló citokin viharral, és azt követő erős immunreakcióval.

 

Kiknek szükséges a Post-COVID ellátás?

Akik átestek COVID fertőzésen, és

  • akiknél az első 4 hét után is tünetek jelentkeznek
  • akiknél az akut COVID–19 során fulladással, nehézlégzéssel járó panaszaik voltak
  • akiknél az akut szakasz során ritmuszavaruk, mellkasi panaszaik voltak
  • akiknél az akut szakasz során idegrendszeri elváltozások alakultak ki
  • és akik a betegségük után is aktívan sportolni szeretnének

 

Mikortól sportolhatok tovább?

Dr. Vértes András főorvos szerint a Post-COVID szakban a fertőzésen átesett egyének esetében előfordulhatnak súlyos tünetek. Ilyenkor a döntés egyszerű, nem javasoljuk a sportot. De gyakori, hogy a sportoló esetében a COVID–19 fertőzés után teljes panaszmentesség van. Ebben az esetben is előfordulhatnak késői szövődmények, melyek közül a legveszélyesebb a szívizomgyulladás következtében kialakuló hirtelen halál.

 

SOCIAL MEDIA