Megvannak az NFI Inkubátor Programjának nyertesei

Hírek

Dávid Attila Távolság, Hernádi Ambrus A gondozó, Nagy Borbála A világ eredete, valamint Rudolf Olivér Anyám, a szörny című filmterve nyert a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában a zsűri döntése alapján. Berényi Andor a Könnyű álom című filmtervvel közönségdíjas lett.

 

Az NFI fiatal alkotókat támogató programjának Pitch Fórumát nagy érdeklődés övezte, a legígéretesebb elsőfilmesek teltház előtt mutatkoztak be a Toldi moziban, és mutatták be alkotói terveiket – közölte a Filmintézet az MTI-vel.

„A Nemzeti Filmintézet kiemelt figyelmet fordít a magyar film jövőjére, a pályakezdőkre. Képzési programjaink és a diplomafilm-támogatás mellett évről évre tíz elsőfilm fejlesztését és öt gyártását segítjük. 2015 óta az Inkubátor Programban 34 elsőfilm kapott gyártási támogatást, közülük 18 elkészült és bemutatkozott a közönségnek, itthon a mozikban és külföldi fesztiválokon egyaránt” – idézte Pál Ákost, az NFI vezérigazgatóját a közlemény.

Az idei döntősök közül az öt nyertest szakmai zsűri – Borsos Erika forgalmazási szakember, Hartung Attila (FOMO) és Kis Hajni (Külön falka) korábbi inkubátoros filmrendezők, Lukácsy György, a Magyar Mozgókép Fesztivál igazgatója, Osváth Gábor producer, valamint a Pitch Fórumon résztvevő szakmai közönség választotta ki.

A nyertes filmtervek közül az Anyám, a szörny (rendező: Rudolf Olivér) egy negyven körüli anya története, aki belefáradt abba, hogy jelentéktelennek érzi magát és egy szörnymaszk mögé rejtőzve találja meg önmagát. A gondozó (Hernádi Ambrus) című dokumentumfilm az 54 éves Zsuzsáról szól, aki Németországba jár gondozni egy 93 éves német hölgyet, miközben kérdésessé válik családja megélhetése. A közönségdíjas Könnyű álom-ban (Berényi Andor) Zsolt egy nincstelen stróman, akivel az őt alkalmazó cégháló elhiteti vele, hogy segítenek rajta, ám egyre mélyebbre süllyed a bűn világában. A Távolság (Dávid Attila) egy darabjaira hulló házasság története, amelyben a tét immár az egyik fél életben tartása. A világ eredetében (Nagy Borbála) három nő három európai városban különbözőképp próbál választ adni az anyaság kérdésére.

A nyertes filmtervek gyártására a Nemzeti Filmintézet pályázati úton nyújt támogatást.

 

Fotó: Mason Kimbarovsky/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA