Új címet kapott a filmfesztivál nyitófilmje az ukrajnai háború miatt

Hírek

Megváltoztatta a 75. cannes-i fesztivál nyitófilmjének címét az ukrajnai háború miatt a francia alkotás rendezője, Michel Hazanavicius. Az eddig Z mint Z címet viselő zombikomédiát Coupez! (Ennyi!) címmel fogják bemutatni.

 

„Tekintettel (az orosz tankokon látható) Z betű szimbolikájára az ukrajnai háború kezdete óta, valamint az ukrán filmesek kérésére, úgy döntöttem, hogy megváltoztatom a filmem címét” – idézte a közlemény a 2012-ben négy, köztük a legjobb rendezésért és a legjobb filmért Oscar-díjat nyert A némafilmes című film rendezőjét.

„Ez a cím talán viccesnek hatott, amikor néhány hónappal ezelőtt befejeztük a forgatást, de ma már egyáltalán nem az, és nem is tudom vállalni. A film azért készült, hogy örömet szerezzen, és semmi esetre sem szeretném, ha bárki is a háborúval hozná összefüggésbe” – hangsúlyozta Michel Hazanavicius. „Ezért szívesen változtatom meg a címét, és ezzel is kifejezem teljes szolidaritásomat az ukrán néppel” – tette hozzá a rendező.

A Coupez! (Ennyi!) című francia zombikomédia egy kis költségvetésű horrorfilm forgatásának története, amelyet valódi zombik érkezése zavar meg. A főszerepeket Bérénice Béjo és Romain Duris alakítják. A filmet a fesztivál nyitórendezvénye után május 17-én, versenyen kívül mutatják be Cannes-ban, és ugyanaznap kezdik vetíteni a francia mozikban is – írja az MTI.

 

Fotó: Myke Simon/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA