Három Oscart kapott a Lexus szuperhősfilmje

Hét Oscar-jelöléséből hármat díjra váltva minden előzetes várakozást felülmúlóan szerepelt az idei díjszezonban a Fekete Párduc – az „egyszerű környezetbarát, high-tech luxusautó-márkából” igazi prémium életmódmárkává avanzsáló Lexus eddigi legsikeresebb filmes együttműködése. A gyakorlatilag azonnal kultfilmmé váló mozi annyi rangos szakmai elismerést nyert az évad során, hogy még összeszámolni is sok. A Marvel és a környezetbarát öntöltő […]

Tovább olvasom

Árverésen a Guerilla-csapat 21. századi dagerotípiái

Március 7-én kerül a mozikba Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla. Az 1849-ben játszódó történet két testvér viszonyán és egy szerelmi háromszögön keresztül, közeli perspektívából mutatja meg az erdőben harcoló fiatal gerillák életét. A múlt és a jelen az emberek által kapcsolódik össze, ezért a Mozinet úgy döntött, olyan dagerrotípiákat készíttet, melyeken a jelenből […]

Tovább olvasom

Kiosztották a Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjakat

Diák kategóriában a zsűri Lehr Juhász Péter Jakab című filmjét találta a legjobbnak, így neki ítélte az 50 ezer dollár értékű Sparks Kft. – Panavision filmes kameracsomagot, a Magyar Filmlabor 1 millió forint értékű laborszolgáltatását, valamint az NMHH is őt díjazta az általa felajánlott bruttó 100 ezer forint pénzjutalommal. Vagyóczky Tibor, Gyurikó László (képünkön) és […]

Tovább olvasom

Dobó Kata a Kölcsönlakásban

Dobó Kata az egyik legismertebb magyar színésznő – színpadon és filmen is nagyon népszerű, ráadásul egy ideje filmrendezőként is számon kell tartanunk: nemrég fejezte be Kölcsönlakás című vígjátéka forgatását – a sikervárományos komédia Valentin-napon kerül a hazai mozikba. De ez sem volt elég, a próbák, előadások, a film utómunkái és persze a gyereknevelés hétköznapjai mellett […]

Tovább olvasom

Hogyan lazuljunk a forgatáson?

Nem csoda, nem ámítás! Az X – A rendszerből törölve szereplői szándékosan „ügyetlen” bűvészkedéssel kapcsolódtak ki az embert próbáló forgatás közben. Balsai Móni, Molnár Áron, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, sőt, még az operatőr, Szecsanov Martin is egy-egy átlátszó trükkel szórakoztatta a stábot. Jót nevettek egymáson és magukon – miközben egy feszültséggel teli, varázslatos film született […]

Tovább olvasom

Filmélmény rogyásig

Akció, dráma, vígjáték vagy mese? A Telekom MoziKlub szolgáltatásával több mint 4000 film, sorozat és gyermekműsor közül válogathatnak a kikapcsolódni vágyók. Ráadásul 2018. április 20-tól az új MoziKlub előfizetés havi díja az 1. hónapban 0 Ft, ezt követően pedig fixen 990 Ft.* A MoziKlub kínálatát népszerű filmek, mesék és világhírű sorozatok adják, úgy mint a hazánkban elsőként […]

Tovább olvasom

A Titanickal utazik a Labowsky

A filmművészetet nagyon sokra tartják a Labowskyban, a letisztult vizualitás pedig mindenek felett! – nyilatkozta egy évvel ezelőtt a Labowsky kreatív ügynökségről Török Ferenc, az 1945 című film rendezője, amikor filmjének az arculattervezési folyamata lezárult az ügynökséggel, és elindult a film a saját útjára a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál premierjével, ahol elnyerte a fesztivál közönségdíját. Az […]

Tovább olvasom

Lexus-űrhajó Luc Besson új filmjében

A Valerian és az ezer bolygó városa című akció-kalandfilmben a Lexus és az EuropaCorp együttműködésével készült SKYJET is szerepel. Hétfő éjjel mutatták be a hollywoodi TCL Kínai Filmszínházban Luc Besson új filmjét. A Valerian minden idők legnagyobb költségvetésű európai mozija, így nem véletlen, hogy Hollywood izgalommal és várakozással fogadta a produkciót. A filmben szereplő együléses […]

Tovább olvasom

Ébred az erő az Auchanban

Hatalmas Star Wars termékkínálattal és matricagyűjtő akcióval készülnek az Auchan áruházak a közelgő filmpremierre. Az Erő sötét és világos oldalának képviselői már megtalálhatók a polcokon 12 féle, 17-21 cm méretű plüssfigura formájában, így a vásárlók Darth Vader, Darth Maul, Kylo Ren, Phasma százados, Rohamosztagos, Yoda, Chewbacca, R2D2, C3PO, BB8, Ewok és Jawa közül válogathatnak. Az áruházak tapasztalatai szerint a legtöbben az Erő világos oldalának szereplői közül választanak: Yoda a legkedveltebb figura, […]

Tovább olvasom

Száz évig láthatatlan film

Robert Rodriguez és John Malkovich különleges filmet készített a Louis XIII de Rémy Martin konyaknak. A Louis XIII márka a kézművességre büszke: a Grande Champagne régióban termő 1200 brandyből keverik és száz évig érlelik. A mai pincemester olyan embereknek készíti a 2115-ben piacra kerülő italt, akik még meg sem születtek. Ez az ötlet volt az alapja a 100 […]

Tovább olvasom