La Liga: a záró forduló egyben Xavi búcsúmeccse

Tejszínhub

 A 38. fordulóval véget ér a spanyol labdarúgó-bajnokság 2023/2024-es szezonja. A táblázat első 9 helyén már nem lehet változás, lejjebb se martadt sok nyitott kérdés. Véget ér a „Xavi-saga” is.

 

Minden fontos kérdés eldőlt már a spanyol első osztályban. A Real Madrid utcahosszal nyerte az idei bajnokságot, és fejben már a BL-döntőre készül, ezért történhetett meg, hogy hazai pályán csak sovány gól nélküli döntetlenre futotta a királyiaktól a Betis ellen. Ez volt Toni Kroos utolsó fellépése a Bernabeuban. De a Realban nem, hiszen a BL-serleget még magasra emelheti.

Az is biztos, hogy a Barcelona a második. Ez a liga bármelyik csapatánál hatalmas siker lenne, kivéve Katalóniát, ahol csak az aranyérem elfogadható, bár a gránátvörös-kékek jelenlegi anyagi helyzetében akár bravúrnak is lehetne értékelni. Xavi utoljára ül a kispadon, legalábbis egyelőre. A Barca legendája télen már egyszer bejelentette, hogy távozik, aztán meggondolta magát (vagy meggyőzték), de szezon végére elfogyott Laporta elnök bizalma. Sajtóhírek szerint az a Hansi Flick lesz az utód, aki a Barcelona történetének legcsúfosabb vereségét mérte a katalánokra 2020-ban, amikor a BL-ben 8:2 arányban verte őket. Lewandovski akkor mág Münchenben szórta a gólokat, igaz, ezen a meccsen csak egyet.

A csodálatos szezont futó Girona harmadik helye is eldőlt, az Atlético Madrid pedig a negyedik helyen zárt. Ez a négy csapat indul ősszel a Bajnokok Ligájában.

Az Európa Ligában két baszk alakulat, a Bilbao és a Real Sociedad képviseli a spanyol futballt, az Európa Konferencia Ligában pedig a jelenlegi legjobb andalúz, a Betis. Rég eldőlt a három kieső, a Cádiz, az Almería és a Granada sorsa is, ők lettek a három leggyengébb andalúz csapat.

Két meccset kezdenek egyidőben, a Celta Vigo–Valencia és a Las Palmas–Alavés összecsapásokat, itt még van minimális tét, hogy melyik csapat hol végez a középmezőnyben. Aztán jön néhány hét szabadság, a világ a foci-EB-re és az olimpiára figyel, augusztustól pedig visszatér a spanyol bajnokság, új izgalmakkal, új élményekkel.

 

A Barcelona is biztos második.

38. forduló

14.00: Getafe–Mallorca (Spíler2)

16.15: Celta Vigo–Valencia (Spíler2)

16.15: Las Palmas–Alavés (Spíler1)

21.00: Sevilla–Barcelona (Spíler2)

SOCIAL MEDIA