Egyiptom nagy delegációval és érdekes előadásokkal érkezett Budapestre

Hírek

Egyiptom a világörökség részét képező helyeivel, tengerpartjaival, gazdag kultúrájával, lélegzetelállító merülőhelyeivel, felfedezésre váró tájaival olyan élményeket kínál, amikre nem is számítanánk egy mindössze háromórás repülőút után. Az Utazás kiállításon az is kiderült, hogy Egyiptom a sport- és ökoturizmus szempontjából is vonzó úti céllá kíván válni, ahova nemcsak a nap és tenger, hanem a kulturális értékek miatt is érkeznek.

 

A félmaratontól az ejtőernyős és motoros tereprali versenyeken át a nyílt squash bajnokságig egyre több és nevesebb sporteseményt rendez a kellemes klímájú ország. A tavalyi kétszáz sportesemény közül kétségtelenül a legnagyobb torna a férfi kézilabda világbajnokság volt. 2017-ben az U19 női kosárlabda világkupának Sharm El-Sheikh adott otthont.

Ghada Samir Shalaby megnyitó beszéde

„Egyiptom a fenntarthatóság éllovasa szeretne lenni a régióban” – jelentette be Ghada Samir Shalaby turisztikai és régiségügyi miniszterhelyettes az utazásszervezőknek és újságíróknak tartott tájékoztatóján a Hungexpón. Gazdag sivatagi, hegyi és élővízi ökológiai rendszereik védelmében egyre több ökoturisztikai szempontot érvényesítenek az egyiptomiak: hozzájárulnak a nemzetgazdasághoz, fenntartható módon használják a természeti kincseket, a turizmusból származó bevételekből a helyi közösségeket is támogatják. Shalaby berszámolt arról is, hogy elindítottak egy ahhoz hasonló osztályozási rendszert, mint a szállodai csillagozás, csak ez a hely környezettudatosságát hivatott osztályozni, és a szállodák mellett a búvárcentrumok is megkaphatják. A „Green Star” bevezetésének hamar híre ment, már a magyar utazási irodák is gyakran érdeklődnek egy-egy hely öko-besorolása iránt.

Egyiptomnak, az Egyesült Nemzetekkel (UN) együttműködésben megvalósuló, 2016-ban bemutatott nemzeti fenntarthatósági fejlesztési stratégiájának köszönhetően a turisták ma már olyan helyekre juthatnak el, ahová azelőtt idegennek nem volt esélye betekinteni. 30 nemzeti parkból 12 ma már látogatható, itt az utazó találkozhat a helyi közösségekkel, megkóstolhatja ételeiket és környezetbarát fogadókban szállhat meg.

Az ország fenntarthatósági törekvéseinek elismeréseként érkezik novemberben az ENSZ éghajlat-változási konferenciája, ismertebb nevén a COP27 Egyiptomba, azon belül is Sharm El Sheikh városába, amelyet folyamatosan alakítanak át zöld településsé.

A tudatos infrastrukturális fejlesztés legfőbb letéteményese az új tervezett főváros lesz: a NAC lesz a világ eddigi legnagyobb, célzottan épített fővárosa, amelynek 6.5 milliós lakossága minden szempontból fenntartható környezetben fog élni.

„Évek óta úgy zajlanak a fejlesztéseink, hogy a történelmi emlékek és az új létesítmények is kivétel nélkül látogathatóak legyenek a mozgássérültek számára is. Célunk, hogy ne csak a magasan képzett személyzet és a változatos éghajlat vonzza a turistákat hozzánk, hanem az is, hogy egy fenntartható és egyenlő esélyeket kínáló környezetben fogadjuk vendégeinket” – tette hozzá a miniszterhelyettes, miközben országa iránt akkora volt a magyar közönség érdeklődése, hogy sorok alakultak ki a Luxor bejáratát idéző stand előtt. Az érdeklődőknek a nagykövetség egy tradicionális egyiptomi ételkóstolóval kedveskedett a kiállítás harmadik napján.

 

SOCIAL MEDIA