Budapest, Eger és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb hazai úti célok

Hírek

8,3 százalékkal bővült a belföldi turizmus az első negyedévben a Szallas.hu elemzése alapján. Átlagosan 36 730 forintot fizettünk foglalásonként, a legtelítettebb nap a márciusi hosszú hétvégén volt. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló bizonyultak slágernek az úti célok közül.

Bővüléssel zárta az első negyedévet a hazai turizmus: 8,3 százalék a növekedés a Szallas.hu elemzése szerint. Ötből négy foglalás egy vagy két éjszakára szólt. „A hosszabb kikapcsolódások is egyre népszerűbbek egyébként – mondta Keresztes Nóra. – A kétéjszakás üdüléseknél annak ellenére mértünk növekedést tavalyhoz képest, hogy akkor több hosszú hétvége esett erre az időszakra.” Az átlagos foglalási érték 36 730 forint volt, ami közel azonos az előző évvel, a legtöbb közülük a 0-50 ezer forintos árkategóriába tartozott. „A legnagyobb változást a négy-, ötcsillagos szállodák esetén mértük, ahol átlagosan közel 20 ezer forinttal kevesebbet fizettek a vendégek foglalásonként” – ismertette a részleteket a marketing menedzser. Minden tizedik szállás foglalásakor SZÉP-kártyás fizetést jelöltek meg. Az ily módon rendezett cechek átlagértéke 55 480 forint volt. Szállástípusok közül az apartmanok, panziók és vendégházak jeleskedtek, a foglalások fele valamelyikükbe szólt. „Az év nyitánya kedvező volt számunkra, az előfoglalások jóval előretolódtak, sokan már megtervezték a nyaralásukat is – összegezte az eredményeket Keresztes Nóra. – Az együtt utazók száma is gyarapszik, valamint folyamatosan növekszik az élményturizmust élénkítő kedvezménykuponok letöltésszáma is.”

Nincs trónfosztás a legnépszerűbb települések dobogóján

Megyéink közül Pest (17%), Heves (10,7%) és Zala (7,7%) részesültek a legnagyobb arányban a foglalásokból a január-március viszonylatban. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló megőrizték vezető pozíciójukat, az idei első negyedévben is ők voltak a legkeresettebb úti célok. A listán Pécs, Szeged, Debrecen és Gyula következnek, majd Hévíz, Siófok és Zalakaros zárják a top tízes rangsort. A turisztikai attrakciók közül a Miskolctapolca Barlangfürdő, az egri vár és a siklósi vár kerültek az élbolyba, de a Harkányi Gyógyfürdő és a Hévízi-tó szorosan követik őket. A külföldre utazók között Zakopane, Donovaly és Krakkó voltak a befutók.

Bíztató az előrejelzés a következő negyedévre

A Szallas.hu statisztikái szerint belföldön a főváros lesz a legnépszerűbb választás a második negyedévben is. Budapest után még Eger, Siófok, Hajdúszoboszló és Gyula számíthatnak a legerősebb érdeklődésre. „A népszerű fürdővárosok mellett már többen utaznak majd a Balatonra, és sokan keresik a szabadtéri kikapcsolódási lehetőségeket is” – árulta el a Keresztes Nóra. Az országhatáron túlra indulók pedig Zakopane, Krakkó és Torockó felé veszik az irányt.

Top 10 belföldi település (zárójelben a település tavalyi helyezése)

  1. Budapest (1.)
  2. Eger (2.)
  3. Hajdúszoboszló (3.)
  4. Pécs (5.)
  5. Szeged (4.)
  6. Debrecen (6.)
  7. Gyula (8.)
  8. Hévíz (7.)
  9. Siófok (-)
  10. Zalakaros (10.)

Top 10 külföldi település (zárójelben a település tavalyi helyezése)

  1. Zakopane (1.)
  2. Donovaly (3.)
  3. Krakkó (2.)
  4. Wisła (-)
  5. Karpacz (5.)
  6. Prága (9.)
  7. Wrocław (4.)
  8. Białka Tatrzańska (10.)
  9. Varsó (-)
  10. Szklarska Poręba (-)

 Top 10 turisztikai attrakció (zárójelben a település tavalyi helyezése)

  1. Miskolctapolca Barlangfürdő (2.)
  2. Egri vár (1.)
  3. Siklósi vár (5.)
  4. Harkányi Gyógyfürdő (6.)
  5. Hévízi-tó (3.)
  6. Makói Hagymatikum Gyógyfürdő (-)
  7. Zalakarosi Fürdő (4.)
  8. Festetics-kastély (7.)
  9. Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő (-)
  10. A parádsasvári üvegmanufaktúra (-)

Szállástípusok aránya az összes foglaláson belül (%)

  1. Hotel 4-5 csillag (22%)
  2. Hotel 3 csillag (20%)
  3. Apartman (20%)
  4. Panzió (16%)
  5. Vendégház (15%)
  6. Motel+egyéb (4%)
  7. Hotel 2 csillag (3%)

SOCIAL MEDIA