Díjazták a pályakezdők számára legjobb munkahelyeket

Karrier

A Budapest Bank a legvonzóbb, az Audi, az Ericcson, a Nestlé, a Vodafone SSC és az Unilever is nyert a Colibri versenyén.

6 szektor 47 munkáltatója 2000 gyakornoki pozícióval szállt ringbe a Colibri Internship Awards 2016 versenyén. 20 tagú szakmai zsűri (köztük HR tanácsadók, szervezet fejlesztők, fejvadászok, coaching cégek, illetve diákszervezetek és karrier irodák képviselői) értékelte a cégek által nyújtott lehetőségeket, és a közönség is leadhatta szavazatait a videókkal pályázó cégekre a Colibri Internship Awards oldalon.

„Egy jó employer branding videó pontosan azt mutatja, amire a jelöltnek szüksége van: bele képzeli magát a gyakornok helyzetébe, felveszi a cipőjét, és abban sétál végig az irodán, az ő szemszögéből nézve a céget, és számára releváns információkról beszélve. A zsűrizés során úgy néztem a videókat, hogy ha én ide akarnék gyakornokként, jelöltként jelentkezni, választ kapnék-e a bennem felmerülő kérdésekre, és valóban bepillantást kapok-e a kulisszák mögé. Elsősorban hitelességet, relevanciát es a szervezeti kultúrát néztem” – mondta el Nemes Orsolya Y generációs szakértő, a Milestone Solutions Lab vezető tanácsadója, a zsűri tagja.

„Egy gyakornoki program akkor jó ha a teljes folyamat minden lépése, a meghirdetéstől kezdve a kiválasztáson át a beilleszkedésig és szakmai fejlődésig alaposan ki van dolgozva és hasznos tanulási élményt nyújt a pályakezdő számára. Fontos, hogy a pályakezdő megértse a folyamatokat, belelásson a területek együttműködésébe, szakmailag hasznos feladatokkal találkozzon. Növeli a fiatal kolléga elköteleződését, ha fel van vázolva a karrierútja, ha a gyakornoki program hosszútávú fejlődési lehetőséget, pályát kínál a számára. Többek közt ezeket a szempontokat néztem a zsűrizésnél” – tette hozzá Balogi Attila zsűritag, a Gyakornok.com alapítója.

A versenyben 7800 közönségszavazat érkezett. A végeredményt a szakmai zsűri (70%) és a közönségszavazatok (30%) együttes eredménye adta.

2016-ban a következő cégek bizonyultak legjobbnak a szavazó, potenciális munkavállalók és a szakmai zsűri szerint:

Fődíj (Valamennyi kategóriát átfogó, összesített értékelésben a legeredményesebb)

Budapest Bank

Engineering szektor

  1. Audi Hungaria Motor Kft.
  2. Continental Automotive Hungary
  3. E.ON

Finance & Business szektor

  1. Budapest Bank
  2. Raiffeisen Bank
  3. WTS Klient

FMCG szektor

  1. Unilever
  2. Nestlé Hungária
  3. British American Tobacco

IT & Telco szektor

  1. Ericsson Magyarország
  2. Accenture
  3. SAP Hungary

SSC & Services szektor

  1. Vodafone Shared Services

Közönségdíj

  1. Nestlé Hungária
  2. Raiffeisen Bank
  3. Budapest Bank

SOCIAL MEDIA