10 vállalat a MAF Társadalmi Befektetések Díj döntőjében

Hírek

A pályázat végső helyezéseit a MAF októberi „Közösen a közösségért? avagy vállalatok a közösségek fejlődéséért” című szakmai konferenciáján jelenti be.

Összesen 150 példaértékű vállalati program vett részt 2011 óta a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetési Díj pályázatán, amely a CSR tevékenységeken belül kifejezetten az üzleti szféra támogatói kezdeményezéseire fókuszál.

„A MAF Társadalmi Befektetési Díj bíráló bizottsága a támogatói pályázatokat olyan minőségi szempontok alapján értékeli, mint a partnerség, a hatás és az innováció. Ugyanakkor érdemes megismerni a programokhoz kapcsolódó mennyiségi mutatókat is, mert ezek pontos képet adnak arról, hogy a támogatás nyújtó vállalatok milyen mértékben és milyen hatékonysággal képesek mozgósítani belső erőforrásaikat. Az idei évben pályázó cégek egy év alatt közel 200 millió forintot fordítottak a pályázaton bemutatott projektjeikre, amelyek során közvetlenül 118 ezer kedvezményezett személyt és 1328 szervezetet támogattak, illetve 1204 vállalati önkéntest vontak be” – mondta el Dr. Molnár Klára, a MAF igazgatója.

A díj bíráló bizottságának Erős Antónia, az RTL Híradó műsorvezetője, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója, Hargitai Lilla, a Médiaunió Alapítvány ügyvezető igazgatója, Jakab Áron, a Fruit of Care Nonprofit Kft. alapítója és ügyvezetője, Szabó Eszter, a HBLF elnöki tanácsadója és Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke voltak a tagjai 2016-ban.

A döntőben a Leginnovatívabb Támogatói Program, a Legsikeresebb Partneri Együttműködések, a Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program és Az Év Társadalmi Befektetési Programja kategóriákban az alábbi, ábécé sorrendben felsorolt 10 vállalat program vesz részt:

  • Budapest Bank Zrt. – Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek
  • Dreher Sörgyárak Zrt. – Ésszel iszom program (Felelős Alkoholfogyasztás Program)
  • Ericsson Magyarország – Beprogramoztuk a lányok jövőjét (sokszínűségi és elfogadási program)
  • K&H-csoport – K&H gyógyvarázs
  • Magyar Telekom Nyrt. – Legyél Te is Informatikus! pályaorientációs program
  • MOL Nyrt. – KÖSZ! Program 2014-15
  • Szerencsejáték Zrt. – Játék határokkal
  • Telenor Magyarország Zrt. – Biztonságos internet oktatási program
  • Tesco-Global Áruházak Zrt. – Ön választ, mi segítünk! – helyi közösségi kezdeményezések támogatása
  • Vodafone Magyarország Alapítvány – Vodafone Digitális Iskola Program

A végső eredményeket a MAF 2016. október 12-én a MAF „Közösen a közösségért? avagy vállalatok a közösségek fejlődéséért” szakmai konferenciája záróeseményeként jelenti be. A PwC Magyarország székházában tartott szakmai találkozón a résztvevők a helyi közösségek fejlesztése során szerzett vállalati tapasztalatokról, a társadalmi vállalkozások céges támogatási lehetőségeiről és a kommunikáció szerepéről a közösségek, a lakosság bevonásában, aktivizálásában oszthatják meg egymással véleményüket.

A döntőbe jutott programok részletes listája a MAF weboldalán tekinthető meg.

(Fotó: Racskó Tibor)

SOCIAL MEDIA