Britannia túl van a válságon

Hírek

Először az idén teljesít jobban Nagy-Britannia reklámpiaca, mint a 2008-ban kitört válság előtti utolsó békeévben. A digitális költés pörget piacon.

A bővülés jelentős: 2007-ben 13,1 milliárd font volt az – eddigi – csúcs, két évvel később pedig 11,3 milliárddal járta meg a poklot a brit piac. Ehhez képest végképp jó eredmény az idénre jósolt 13,9 milliárd. Ennek 44 százalékát ráadásul már az online költések adják, melyek aránya 2015-ben lépi át az 50 százalékot – írja a Guardian.

A Group M, a WPP médiavásárlási ágazata, amely év közben 3,3-ról 7 százalékra emelte idei összpiaci prognózisát, javított 2014-es előrejelzésén is. E szerint nem 3,5, hanem 6 százalék lesz jövőre a bővülés, a teljes forgalom pedig eléri a 14,8 milliárd fontot. Elemzők szerint a kilátások kapcsán az az igazi kérdés: vagyonosabbnak érzik-e magukat, és tényleg azok lesznek-e a szigetország háztartásai a 2015 tavaszára várt választásokig.

A prognózis szerint a netes forgalom 6,16 milliárdról 7,04-re, a tévéhirdetések értéke az idei 3,705-ről 3,892 milliárdra emelkedik 2014-ben. Az országos lapok 1,114 helyett 1,061 milliárd fontot vonzanak majd kaszájukba, míg a helyi kiadványok 964 helyett 876 milliót. A magazinpiac eközben 676-ról 603 millióra ronthatja eredményét. A közterületi reklám 15 millió fonttal fejelheti meg idén 777 millió fontos bevételét, a mozi pedig az ez éves 156 után 160 milliót mozgathat meg jövőre.

SOCIAL MEDIA