Brit koronázási ünnepség: III. Károly díszes katonai kísérettel érkezett a Westminster-apátságba

III. Károly király és hitvese, Kamilla a Buckingham-palotából díszes katonai kísérettel (The King’s Procession) érkezett a Westminster-apátságba, az angol-brit monarchia ősi koronázó templomába. A menet az Admiralitás felé vezető Mall sugárúton haladt, London kormányzati negyedének főutcáján, a Whitehallon jobbra fordult, és így érkezett az apátságba.   A királyi házaspárt a Diamond Jubilee State Coach, vagyis […]

Tovább olvasom

Az E.ON hangsúlyt fektet az utánpótlásképzésre

2019-ben kb. 1300 fiatal kap lehetőséget arra, hogy szakmai pályafutását az E.ON-nál kezdje: Európa-szerte számos fiatal ipari tanuló, gyakornok, duális képzésben részt vevő, illetve végzett diák kezdi el karrierjét az E.ON-nál. Magyarországon például 125 fiatal vesz részt duális műszaki képzésben vagy gyakornoki programban az E.ON-nál, nagyobb részben villamos-, kisebb arányban gázipari területen. Törökországban közel 650 […]

Tovább olvasom

Globális siker a hazai fejlesztésű játékszoftver

Overwatch-játékosok százai várták világszerte az Omnicoach, a világ első, mesterséges intelligencia alapú coaching szoftverének startját, amelynek első száz, értékesítés előtti különleges csomagjai alig több mint egy nap alatt elfogytak. A magyar fejlesztésű szoftver egyedülálló, hiszen a statisztikák mellett összetett tréningprogramot nyújt a kezdő és haladó játékosoknak, lehetőséget adva nekik a fejlődésre, egy valódi coach árának […]

Tovább olvasom

Máris érezhető a Brexit hatása Európában

Az Európai Unióba irányuló brit export éves szinten 6,8 százalékkal nőtt a tavalyi első negyedévhez képest, míg az uniós kivitel Nagy-Britanniába csak 0,9 százalékkal, áll a piacvezető hitelbiztosító tanulmányában. Az Atradius elemzői szerint ezt a font gyengülése okozza. A brit valuta 2016 júniusa óta 14 százalékkal romlott az euróhoz képest, ami növelte a brit áruk […]

Tovább olvasom

Nemzetközi terjeszkedésben a Rukkola

A magyar könyvcserélő oldal Erdély után elindult Angliában is Swappybook néven. Az oldal 2012. július 10-én indult el Magyarországon. Alapítói Kun Gabriella, Kovács Adriánés Cziczlavicz Péter. A rukkola.hu indulása óta eltelt első fél évben csaknem 120 ezer könyv cserélt gazdát, a tagok naponta 650 könyvet adnak át egymásnak. Ma a felhasználószám a magyarországi oldalon meghaladta a 33.000-et és több mint […]

Tovább olvasom

Magyar csokinyuszik hajóznak Új-Zélandra

A Nestlé diósgyőri gyára mintegy 25 országot lát el a helyi ízlésnek megfelelő üreges csokoládéfigurákkal. A diósgyőri gyár az idén 150 éves évfordulóját ünneplő Nestlé cégcsoport egyetlen, kizárólag üreges csokoládéfigurák gyártására specializálódott üzeme, melynek termékei Magyarország mellett 23 másik országban kerülnek piacra. A közelgő húsvéti ünnepekre itt készült csokinyuszik, csokicsibék és más figurák a világ legkülönbözőbb pontjain […]

Tovább olvasom

Tovább erősít Európában az Amazon

Az online kereskedelmi óriás több ezer embert venne fel raktáraiba és K+F központjaiba a kontinensen. Az Amazon bejelentette, hogy tavaly tízezer új munkahelyet teremtett Európában, ezzel létszáma a kontinensen elérte a 40.000 főt, 2010 óta pedig már 15 milliárd eurót fektetett az európai infrastruktúrájába. Ebből hatmilliárd eurót az Egyesült Királyságban költöttek el, ahol már tíz raktárat és […]

Tovább olvasom

Változások a BMW központi marketingcsapatában

Kína, München és London között mozognak majd a szenior szakemberek. 2015. március 1-től Peter van Binsbergen (a képen) lesz a németországi BMW csoport értékesítésért és marketingért felelős alelnöke. A szakember BMW-s karrierje 20 éve, Dél-Afrikában kezdődött, majd Japán és München után a kínai BMW Brillance közös vállalkozás értékesítési és marketingvezetői pozíciójában folytatódott, ahonnan most visszatér […]

Tovább olvasom

Erős márkák és innováció hajtják előre a Reckitt Benckisert

A vállalat számos, makrogazdasági problémákkal küzdő piacon is növekedni tudott az erős márkáknak és a stratégiai szegmensekben piacra dobott új variánsoknak köszönhetően. Az év első 9 hónapjában a Reckitt Benckiser forgalma – organikus szemléletben és az árfolyamhatásokat kiszűrve – 3 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb emelkedést (11%) az egészségügyi márkák […]

Tovább olvasom

8 év után új Coca-Cola

Nagy-Britanniában nyolc éve nem került új Coca-Cola-termék az üzletek polcaira – most az egészségtudatosságot erősítenék. A Coca-Cola Life nevű termék, mely a hagyományos Coke-nál egyharmaddal kevesebb cukrot tartalmaz (és azt sztíviával helyettesíti), a Diet Coke és a Coke Zero mellett, újabb opcióként kerül piacra Nagy-Britanniában. A Life része a gyártó törekvéseinek, hogy levetkőzze az egészségtelen imázst. Az új italváltozatok és kisebb […]

Tovább olvasom