Az Árulók: Négyen is távoztak a kastélyból – ki így, ki úgy!

Tejszínhub

Tóth Szabit társai száműzték, Görög Zita feladta a játékot, Dobos Evelin a halált választotta, Görgényi Fruzsinát az Árulók ölték meg.

 

A feszült hangulatú kerekasztalnál Anikó megvádolta Zsoltot, aki nyíltan kimondta: nem fog úgy játszani, ahogy a közösségnek tetszik és akár kitesz egy ártatlant is, ha nem bízik meg benne.

Ádám pedig megvádolta Szabit, aki ugyan kimagyarázta magát, de a szavazás végére 10 ember is az ő nevét írta a táblára, Zita pedig 9 voksot kapott. Szabi ártatlanként távozott, Zita összeomlott és a Konklávén feladta a játékot.

Zsolt elsőnek Evelint zsarolta meg, aki nem vállalta az Áruló szerepét, ez pedig a szabályok alapján azonnali távozást jelentett a játékból. Bence viszont engedett a zsarolásnak, Áruló lett. A páros első közös áldozata Fruzsi lett.

A Reggeli ceremónián mindenki nagy meglepetésére három játékos sem jelent meg. A hírességek megtudták: Zita egészségügyi okokból feladta a játékot. Evelin és Fruzsi távozásáról a Játékmester nem árult el több részletet.

 

Adásrészletek:

„Nem úgy fogok játszani, ahogy azt te elvárod tőlem” – Nagy Zsolt így védekezett Nádai Anikó vádjai ellen

A kerekasztal ceremónia tovább folytatódott, ahol Nádai Anikó megpróbálta meggyőzni a többi játékost arról, hogy Nagy Zsolt az egyik gyilkos. „Svábyt csak egy olyan ember tehette ki, aki nagyon okos és jó színész, te pedig az ország egyik legjobb színésze vagy” – érvelt állítása mellett a műsorvezető. Zsolt nem hagyta szó nélkül a vádakat.

 

„Közönséges, amit csinálsz” – Visváder Tamás és Horváth Éva konfliktusa elmérgesedett a kerekasztal ceremónián

Miután Horváth Éva és Visváder Tamás között kisebb feszültség alakult ki egy korábbi beszélgetésük során, Tomi úgy gondolta, a kerekasztalnál a többiekkel is megosztja ellenérzéseit a modellel kapcsolatban. „Éva ne hazudj” – szólt rá játékostársára a fiatal vállalkozó, később már a többiek próbálták lenyugtatni az indulatokat: „Miért visszük ezt erre a szintre?”.

 

Solti Ádám: Megmondom őszintén, nekem Szabi nem szimpatikus

Görög Zita után Tóth Szabi neve is felmerült a kerekasztal ceremónián, mint gyanúsított. Solti Ádám kendőzetlenül elmondta véleményét a zenészről, aki nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat. A közöttük elinduló beszélgetés végül vitává alakult át, amibe többen is becsatlakoztak.

 

Az utolsó szavazat döntötte el, melyik hírességnek kell elhagynia a kastélyt

A kerekasztal körül kirobbanó parázs viták, és több felmerülő név után a hírességeknek meg kellett hozniuk végső döntésüket. Egészen az utolsó pillanatig Görög Zita és Tóth Szabi egyaránt esélyesek voltak arra, hogy az igazság körébe álljanak, végül Solti Ádám szavazatán múlt, hogy ki az, aki nem folytathatja tovább a játékot.

 

„Azt mondták, ne legyen nagy a szám, mert akkor kiesek” – újabb hírességet száműztek

Miután Solti Ádám szavazata Tóth Szabi irányába döntötte a mérleg nyelvét, a zenésznek az igazság körében kellet színt vallania. Szabi búcsúja és vallomása után a hírességek döbbenten meredtek maguk elé.

 

„Nem tudtam magam emlékeztetni arra, hogy ez egy játék” – Görög Zita összeomlott a kerekasztal ceremónia után

Miután a kerekasztal ceremónián csak egy hajszálon múlt, hogy kiessen, Görög Zita összeomlott. Játékostársai próbálták megnyugtatni a modellt, aki egész testében remegett, és végül zokogva állt fel az asztaltól.

 

„Nem tudom magamból kivonni az érzelmeimet” – az egyik áruló feladta a játékot

Görög Zita és Nagy Zsolt ismét találkoztak az éj leple alatt, hogy kijelöljék következő áldozatukat. Ez alkalommal viszont egy olyan döntés született a konklávén, ami az egész eddigi játékot felforgathatja. Egyikük közölte, hogy nem folytatja tovább.

 

Nádai Anikó aggódva kereste Dobos Evelint – vajon kik tűntek el a kastélyból?

A hírességek egyre feszültebb hangulatban várták a reggelinél, hogy kik élték túl az éjszakát. Nádai Anikónak rossz érzése támadt, és kétségbeesetten kutatott Dobos Evelin után a teremben, aki azonban másik két játékostársával együtt már nem léphetett be az ajtón.

 

„Nekem ez nem menne” – a megzsarolt játékos elutasította Nagy Zsolt ajánlatát

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban szabályai szerint egyetlen gyilkos sem maradhat társ nélküli a játékban. Görög Zita távozása után Nagy Zsoltnak meg kellett hívnia egy játékost maga mellé, aki azonban annak tudatában is elutasította a felkérést, hogy ez az azonnali halálát jelentette.

 

„Rögtön tudtam, hogy nincs más választásom” – egy ártatlanból gyilkos lett az éjszaka során

Miután Dobos Evelin elutasította Nagy Zsolt meghívását, a színésznek még egy zsarolólevelet kellett elküldenie. Új kiszemeltje elfogadta a meghívást, akivel rögtön kijelölték első áldozatukat.

 

„Elszóltam magam” – Nádai Anikó csapdába csalta Nagy Zsoltot?

A reggeli után Nádai Anikó félrevonultan beszélgetett Nagy Zsolttal, akit továbbra is a leggyanúsabbnak tart. A műsorvezető levezette játékostársának, hogy szerinte mi történhetett éjszaka, ami miatt három ember is eltűnt a kastélyból. Zsolt utólag jött rá, hogy egyik reakciójával lehetséges, hogy lebuktatta magát a műsorvezető előtt.

 

„Ha valakinek fáj, nem fáj!” – másodperceken múlt, hogy a játékosok 1 millió forintot nyerjenek

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban játékosainak egy csapatként kellett szembenéznie az idővel és a fájdalommal, ha meg akarták szerezni az egymillió forintos jutalmat. A hírességeknek egy gyaloghintóba ültetett kiválasztott játékossal kellett 20 kört megtenniük, viszont a feladat teljesítésére csupán 20 percük volt.

 

Fotókredit: RTL/Katona László

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban hétfőtől szombatig az RTL műsorán!

 

 

SOCIAL MEDIA