Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: mostantól mindenki gyanús lehet!

Tejszínhub

Megkezdődött a bizalom, a félelem, a taktika, a mentális hadviselés és a totális megtévesztés kegyetlen játéka, elindult Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban. A formabontó krimi-reality idegtépő cselekményét az élet és a résztvevők közösen írják és ahogy egy jó bűnügyi történetben, a nagy és végső igazság csak az utolsó oldalakon derül majd ki!

 

A 22 híresség vonattal érkezett a Tudor-stílusú kastélyba. Az úton a játékosok kötetlenül ismerkedtek, de már érezni lehetett, hogy beszippantotta őket a játék hangulata.

A Kastélyban a Játékmester (Árpa Attila) rögtön egy kedves játékkal fogadta vendégeit. A kastély előkertjében 22 tábla volt felállítva. Mindegyik táblán egy állítás szerepelt. A játékosoknak az volt a feladata, hogy a rájuk leginkább illő állítás alá álljanak. Nyáry Luca a “Szerintem én fogom elsőként elhagyni a játékot” feliratú táblához állt, ami végzetes hibának bizonyult: azonnal el is kellett hagynia a játékot! Máris csak 21 versenyző maradt.

A kastély felfedezése után Árpa Attila kiválasztotta a három Árulót: Krajnyák Lucát, Görög Zitát és Nagy Zsoltot.

Az első próbatételen a résztvevők három csapatban játszottak. Csapatonként egy játékosnak kellett átmennie a több emelet magasan lévő hídon úgy, hogy be volt kötve a szeme.

A kastélyban még megünnepelték a sikeres első napot, majd nyugovóra tértek. Kivéve az Árulók. Ők az éj leple letették az árulók esküjét, majd a Konklávén döntöttek az első Áldozatról.

 

Adásrészletek:

„Téged nem tudlak hova tenni” – Nagy Zsoltról azt hitték, hogy pornószínész

A 22 híresség a Nádasdladányba robogó vonaton találkozott először egymással, amikor még mindenki nyugodt szívvel nézhetett körül, hiszen egyetlen áruló sem lapult közöttük. A kérdések és az átverések azonban már ekkor elkezdődtek: Varga Ferenc ugyanis nem tudta eldönteni, honnan is ismeri Nagy Zsoltot. Nem csak a Survivor egykori versenyzője zavarodott össze…

 

„Ennyit ér itt egy élet” – Árpa Attila azonnal hazaküldte az egyik hírességet

A játékosok épphogy megérkeztek az ódon kastélyba, amikor Árpa Attila közölte velük, hogy vár rájuk valami a kertben. Mindegyik hírességnek ki kellett választania egy olyan táblát – rajta egy állítással –, ami a leginkább igaz rájuk. Persze, a feladat ennyivel még nem ért véget: egy valaki ugyanis olyan szöveg alá állt, ami a távozását eredményezte…

 

Árpa Attila kiválasztotta a gyilkosokat

A bizalom ideje abban a pillanatban járt le, amikor Árpa Attila megkérte a hírességeket, kössék be a szemüket. A műsorvezető ezután kiválasztotta, hogy melyik három játékos feladata lesz, hogy elárulja a társait. „Akit megérintek, az onnantól kezdve gyilkossá válik” – mondta.

 

„Rettentően megijedtem” – Krajnyák Lucát azonnal lebuktatták?

A gyilkosok kiválasztása után mindenki figyelni kezdett. Egy apró rezdülés, egy pillantás, egy hangos vagy éppen visszafogott mondat… bárki gyanús lehetett. Krajnyák Luca egy ideig nyugodtan beszélgetett társaival, azt gondolva, hogy rá biztosan nem gyanakszik senki, amikor egyszer csak valaki mellé lépett és közölte: „Szerintem te vagy a gyilkos”.

 

Bekötött szemmel, egy hídon egyensúlyozva léptek szakadék fölé a hírességek

A csapattársaiknak kellett irányítaniuk dr. Gyenesei Leilát, Mohai Tamást és Solti Ádámot, akik bevállalták, hogy bekötött szemmel végig mennek egy hídon és összegyűjtik a titokzatos zsákokat. Vajon mindannyian sikerrel jártak?

 

dr. Gyenesei Leila egy rossz mondattal gyanúba keverte magát

Mielőtt nekilendültek volna az első próbatételnek, Gyenesei Leila olyat mondott, aminek hallatán nemcsak csapattársainak, de még Árpa Attilának is kikerekedett a szeme. A félreérthető elszólása után Nagy Zsolt elkezdte faggatni, hogy miért mondott ilyet.

 

Nagy Zsolt és Sváby András összefogtak: együtt vadásztak a gyilkosokra

Nagy Zsolt és Sváby András egyetértettek abban, hogy egy kicsit meg kell mozdítani a társaikat, hogy megfigyelhessék, kik az igazán gyanúsak. Éppen ezért kitaláltak egy játékot, amit több társasághoz csatlakozva is kipróbáltak.

 

Az árulók megtartották az első konklávét: eldöntötték, kit gyilkolnak meg

Görög Zita, Krajnyák Luca és Nagy Zsolt egy titokzatos helyen találkoztak először, hogy megvitathassák, melyik ártatlant teszik el először láb alól.

 

Előzetes:

Előzetes – Tóth Szabi Anikónak: Ki fognak nyírni téged vagy engem, mert veszélyesek vagyunk

Nádai Anikó szerint a választ mindig a kiesett személyben kell keresni, Schumacher Vanda pedig úgy gondolja, ugyanott tartanak, mint tegnap, mert fogalmuk sincs, hogy mi van. Közben Krajnyák Luca érzi, hogy egyre jobban szorul a hurok körülötte. Jön Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban folytatása kedden este 19:45-től az RTL-en.

 

Extra tartalom:

Nádai Anikó és Mohai Tamás a hatalmas lelki teher ellenére is gyilkolnának

Görög Zitát sokkal jobban motiválja a játék pszichológiája, mint a rengeteg aranytömb, Tóth Szabi pedig az erkölcsi győzelemre hajt. És persze köztük is vannak olyanok, akik égnek a vágytól, hogy kipróbálják, milyen lehet gyilkolni az éj leple alatt. November 20-án kezdetét veszi az RTL vadonatúj krimi-realityje, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban többek között Nádai Anikóval, Schumacher Vandával, Tóth Szabival, Görög Zitával, dr. Gyenesei Leilával, Varga Ferenccel és Mohai Tamással.

 

Fotókredit: RTL/Katona László

 

SOCIAL MEDIA