A Visa Magyarországon is elindítja Visa She’s Next elnevezésű globális programját

Hírek Kiemelt

Öt nyertes magyar vállalkozónő egyenként két millió forint összegű támogatást, valamint egy éves mentorálást nyer. A győzteseket elismert szakértőkből és vállalkozókból álló zsűri választja ki.

 

Minden második magyar nő számára kihívást jelent vállalkozásának finanszírozása. A Visa friss tanulmánya szerint a magyar női vállalkozók üzleti növekedésében a nehéz pénzhez jutás, az egyes szakmai ismeretek (IT, pénzügyi), illetve erőforrások (eszközök, humán) hiánya, a családi- és munkakötelezettségek összeegyeztetésének nehézsége, valamint a túlhajszoltság a legnagyobb akadályok. Jelentős a nemek közötti különbség, mivel a magyarországi cégek tulajdonosai között még fele annyi a nő, mint a férfi és ez az arány csak nagyon lassan csökken.

 

A Visa kutatása szerint a problémás területek:

Pénzügyek: Majdnem minden negyedik magyar kis- és középvállalkozó előítéletekkel találkozott, amikor vállalkozásához forrást kívánt bevonni.

Önbizalom: A férfiak gyakran magabiztosabbak a nőknél Magyarországon, a nők több mint fele vallott önbizalomhiányról, míg a férfiaknál ez az arány 50% alatt marad.

Teljesen egyedül: A női vállalkozók több mint fele nem tudja, hova forduljon segítségért pénzügyi, jogszabályi kérdésekben vagy ha továbbképezné magát.

A Visa bejelentette, hogy Magyarországon is elindította globális She’s Next kezdeményezését, amelynek célja a helyi női vállalkozók és kkv-tulajdonosok gazdasági megerősítése. Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője elmondta: „A saját vállalkozásukat működtető nők egyedi kihívásokkal szembesülnek, például nehezen vagy egyáltalán nem jutnak a fejlődésükhöz szükséges forráshoz és mentori támogatáshoz. Ezért nagy öröm számunkra, hogy segíthetünk a magyarországi női vállalkozóknak a Visa She’s Next programon keresztül, amellyel öt nyertes jut egyéves mentori támogatásához, valamint egyenként 2 000 000 forinthoz.”

Juhász Katalin, a Visa regionális termékfejlesztésért felelős igazgatója hozzátette: „A kis- és középvállalkozások több százmillió ember számára termelnek bevételt és adnak munkahelyet világszerte, és tudjuk, hogy egy vállalkozás működtetése időt, befektetést és nagyfokú rugalmasságot igényel. A Visa az innovatív, biztonságos és gyors fizetési rendszerek fejlesztésévél és működtetésével segíti a vállalkozások növekedését. Bízom benne, hogy Visa She’s Next programunk támogatásával női vállalkozók valósítják majd meg ambiciózus üzleti céljaikat, és egyben a helyi és a globális gazdaság növekedését is elősegítjük.”

A Visa She’s Next magyarországi programjának nagykövete D. Tóth Kriszta, a WMN alapító-ügyvezetője elmondta: „Saját ötletet megvalósítani, vállalkozni, egy csapat élére állni, függetlenként terméket, szolgáltatást fejleszteni az egyik legizgalmasabb dolog a világon. De nem kihívásoktól mentes, pláne, ha az ember nőként vág bele abba, hogy a saját lábára álljon. A WMN magazin alapítása óta eltelt elmúlt nyolc év tapasztalatai alapján, tudom, hogy az álmaink megvalósítása sokkal többről szól, mint, hogy sikerül-e a nagy ötlethez forrást találni. Legalább ennyire fontos, a megtartó közösség, a szakmai mentorálás, az emberi támogatás, és nem utolsó sorban az, hogy képes legyél tanulni a kudarcaidból és megünnepelni a sikereidet.”

A 2020-as indulás óta a Visa világszerte több mint 2,8 millió dollárt fordított több mint 260 női vállalkozónak nyújtott támogatásra és mentorálásra a Visa She’s Next globális program keretében, többek között az Egyesült Államokban, Kanadában, Írországban és Lengyelországban.

 

A pályázatról

A pályázati eljárás nagyon egyszerű: a pályázaton való részvételhez a vállalkozóknak le kell írniuk vállalkozásuk történetét, utalniuk kell arra, hogy mi inspirálta őket annak indítására, valamint ki kell emelniük azokat a kihívásokat, amelyekkel gyakran szembesülnek. Ezen túlmenően a jelentkezőknek be kell mutatni egy ötletet arra vonatkozóan, hogy hogyan használnák fel a támogatást a vállalkozásuk fejlesztésére.  A nyertesekről elismert szakmai zsűri dönt, melynek tagjai:

  • Tóth Kriszta, a WMN alapító- ügyvezetője,
  • Ginzer Ildikó, a Bankholding standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese
  • Juhász Katalin, a Visa regionális termékfejlesztésért felelős igazgatója
  • Kozma Andrea, az STRT Holding alapítója és a CEU InnovationsLab alapítója, vezetője
  • Máté Krisztina, a Cápák között producere
  • Rácz Judit, a Skinsmart és a Geek&Gorgeous alapító-ügyvezetője
  • Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője
  • Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese

 

SOCIAL MEDIA