A WMN a Compact TV-vel nyit a Z generáció felé

Hírek Kiemelt

A sorozat koncepcióját a két műsorvezető, a fiatal kora ellenére már veterán WMN-szerzőnek számító Nyáry Luca és Taraczky Mila hozta a Compact TV-hez majd a WMN-hez, akik egy hiánypótló tartalom lehetőségét látták benne, és felkarolták az ötletet.

 

A műsor adásról adásra olyan témákat boncolgat, amelyekről nemcsak a nézők, de még a műsorvezetők is mást gondolnak: mint például a mentális egészség, a médiatudatosság vagy az identitás, ehhez pedig két, egymáshoz kapcsolódó, mégis különböző szemléletű fiatalt látnak majd vendégül. Az első epizód témája az énmárka és a social média. Míg Nyáry Luca szinte függője a közösségi tartalmaknak, alkotótársa, Taraczky Mila távol tartja magát a követhető gyűjtőfelületektől. A premieradás vendégei: Dárdai Blanka énekesnő és Szőke Abigél színésznő.

Nyáry Luca és Taraczky Mila az év elején kereste meg a Compact TV-t a műsor koncepciójával.

A Korszak ötlete az elejétől fogva három fő céllal született meg a fejünkben Milával: az első a szórakoztatás, a második az edukáció, a harmadik és a legfontosabb pedig az volt, hogy platformot nyújthassunk a generációnknak, hogy végre ne csak a nálunk idősebbek lencséjén keresztül ismerhesse meg őket a világ. A zoomerek egyre fontosabb szerepekhez jutnak a közéletben és a kultúrában, ám a médiában mégis ritkán kapjuk meg a lehetőséget arra, hogy beleszóljunk a narratívába, miközben egyre inkább az alakítói leszünk. Szerintünk a korosztályunk megérdemli azt, hogy autentikusan ábrázolhassa önmagát, és abban is hiszünk, hogy a minket megelőző nemzedékek is kíváncsiak ránk, és nyitottak a véleményünkre – írja a WMN magazinnak Nyáry Luca író, újságíró.

A műsort teljes egészében fiatalok uralják, a szerkesztők és a stábtagok is a Z generáció tagjai, sőt a műsorvezetők ruháit és a háttérben lévő festményeket is huszonévesek készítik.

Bár a műsor a WMN felületén jelenik meg, a sorozatot a Compact TV gyártja. Így a Korszakkal új korszak nyílik a női portál életében, hiszen most először kap felületet olyan sorozat, amelyet nem a saját stábjuk készít. D. Tóth András, a WMN audio-vizuális vezetője nagy reményekkel vágott bele az együttműködésbe: Több szempontból is izgalmas a WMN számára ez a műsor. Egyrészt valóban most először adunk felületet külső produkció számára a felületeinken, másrészt tartalmilag nagyon izgalmas beszélgetések várhatók, amelyek teljes egészében a WMN szellemiségével összhangban állnak. Hiszen mi is a sokszínűséget és az értelmes beszélgetést, ad absurdum, az építő vitát támogatjuk. Luca személye garancia számunkra, hogy ezek mellett a Z generáció minden létező lendülete, ereje, határozottsága benne lesz a műsorban. Remélem, hogy ez egy hosszú út első közös lépése lesz a fiatalokkal és a Compact TV-vel.

A Korszak első évada kéthetente csütörtökön jelentkezik a WMN csatornáján.

 

SOCIAL MEDIA