Azonnali: kisebb vérfürdőt tartottak a kormánypárti lapoknál

Márkák

Legalább tíz embert rúgtak ki a Borstól és a Metropoltól.

 

A kirúgottak ezúttal többnyire képszerkesztők és tördelők. A pletykák szerint erre azért volt szükség, hogy helyet csináljanak a Ripost7-nél dolgozóknak, a lap ugyanis a közeljövőben megszűnik.

A helyzet keserű komikuma, hogy miután 2018-ban a KESMA átvette a Borsot, 2019-ben pedig bejelentették, hogy a(z akkori) Lokállal együtt Ómolnár Miklós irányítása alá kerül, Ómolnár az azévi céges karácsonyon nyugtatónak szánt beszédett mondott, hogy senki ne aggódjon, ő sem úgy szeretne bevonulni a sajtótörténetbe, mint aki elsüllyesztette a Borsot.

Akkoriban ugyanis az a pletyka járta, hogy bár az összehangolás bejelentése után még sokáig semmi nem történt, mindenkit kirúgnak a Borstól, hogy a már akkor is vergődő, ám Ómolnárhoz jóval lojálisabb ripostos csapattal töltsék fel a lapot. És bár a Bors azóta is működik, az akkori társaságból a mostani kirúgások után legfeljebb 5-6 fő maradhatott – írja a portál.

 

Fotó: Ripost

 

SOCIAL MEDIA