Fordulatos mérkőzésen döntetlent ért el a Real Madrid Münchenben

Tejszínhub

A Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén a tizennégyszeres győztes Real Madrid a hatszoros győztes Bayern Münchenhez látogatott.

 

A mérkőzés első perceiben úgy tűnt, hogy a bajorok szét akarják tépni a vendégeket. Az első negyedórában kétpercenként jöttek a veszélyes müncheni támadások, de a lövések elhaltak a szilárd madrid védelmen, vagy Lunyin kapus kezében. A német támadások közepette némileg váratlanul a vendég Real Madrid szerezte meg a vezetést a 24. percben, amikor Toni Kroos tanári indításával Vinicius Junior szinte begyalogolhatott a kapuba, és Neuer mellett , közelről a hálóba gurította a labdát. Tehát vendégelőnnyel fordultak a csapatok.

A második félidő elején inkább a Real Madrid dominált, és akkor fordított a hazai csapat. Az 53. percben Sane cselezett a  jobb oldalról befelé, majd a tizenhatoson belül váratlanul lövésre szánta el magát, és elemi erővel kilőtte a rövidsarkot, ezzel egalizáltak a bajorok. Alig négy percet kellett várni a következő gólra, amikor a spanyol védők szabályosan nem tudták megállítani az ördöngősen cselező Musialát. A büntetőt Harry Kane váltottak gólra, az 57. percben ezzel fordított a Bayern München.

Az adok-kapoknak azonban ezzel még nem volt vége, a 83. percben a német védelem ugyanolyan gyermeteg hibát követett el, mint korábban a spanyolok. Ekkor Rodrygo buktatásáért a vendégek kaptak tizenegyest, amit Vinicius Junior biztos lábbal értékesített. Ezzel kialakult a végeredmény.

A müncheni döntetlennel a Real Madrid került némi lélektani előnybe, de egy hét múlva, a madridi visszavágón még bármi megtörténhet.

A másik elődöntőben holnap este 9 órakor a Borussia Dortmund a PSG-t fogadja.

SOCIAL MEDIA