Ash Dykes három különböző világrekorddal is beírta magát a történelembe

Hírek Kiemelt

A walesi származású kalandor, az akkor még 25. életévét sem taposó Dykes volt az első, aki gyalog vágott át Mongólián, méghozzá mindenféle segítség nélkül. A 2400 km-es, 78 napig tartó túra során megjárta az Altaj-hegységet és a Góbi-sivatagot, egyetlen társa pedig az a kerekes kocsi volt, amiben minden felszerelését maga után húzta.

 

Madagaszkár átszelése (annak nyolc legmagasabb hegycsúcsán keresztül) hozta meg számára a második világrekordot, majd első emberként túrázta gyalogosan végig a Jangce folyót, annak forrásától a torkolatáig – ez a 6300 km hosszú vállalkozás 352 napig tartott; az utat pusztító viharok, földcsuszamlások és egy megvadult medve nehezítette.

Az eredetileg életmentőként szolgáló fiatalember extrém útjait hírportálok, sportolók, olvasók, de még hírességek is nyomon követik, legutóbbi vállalkozását pedig A kínai nagy fal Ash Dykes-szel címmel egy dokumentumfilmes forgatóstáb rögzítette. A világ egyik legikonikusabb, 21000 km hosszú építménye mentén Dykes két és fél hónapig utazott, hófödte csúcsokat és végtelen sivatagokat egyaránt érintve, és a hatrészes sorozatán keresztül új nézőpontból mutatja be az ősi csoda történetét és örökségét, beszélgetve közben olyan emberekkel, akik személyesen is kapcsolódnak a falhoz. Útját hazánkban a Viasat Explore tévécsatorna sugározza magyar nyelven, 2024. május 1-től szerdánként 21 órától.

Ugyan megannyi történet szól erről az űrből is látható, fantasztikus építményről, turisztikai értékét csak az elmúlt években ismerték fel igazán, s most többezer ember foglalkozik a nagy fal állagvédelmével. Ezzel párhuzamosan zajlanak a feltárások is – a legrégebbi rész, a 2700 éves Csu-falból (Henan tartományában) például 380 km-t találtak meg, de a régészek szerint a hossza elérhette az 500 km-t is. A kínai nagy fal két szekciója időközben víz alá került – az egyik ráadásul kevesebb, mint 50 éve. Ez az 1368 és 1644 között épült Sífengkó (Xifengkou) szakasznál történt, amikor egy közeli folyó duzzasztásával egy mesterséges víztározó tavat hoztak létre Tiencsin városának ellátására. A fal egy lefelé sikló óriássárkány mintájára itt alámerül a vízben, hogy a másik oldalon ismét felbukkanjon. A víztározót egyébként 2018-ban megnyitották a bevállalósabb búvárok számára (a fal néhol 60 méter mélyen húzódik), és ezt a kalandot természetesen Ash Dykes sem hagyhatta ki, alámerült.

 

SOCIAL MEDIA