Az MMSZ keresi az Év Marketingaktív Vállalkozását és az Év Marketingpartnerét

Az MMSZ keresi az Év Marketingaktív Vállalkozását és az Év Marketingpartnerét
A Magyar Marketing Szövetség már második alkalommal hirdeti meg a 2015-ben megalapított Országos KKV Marketing Díjat.

Az MMSZ a KKV marketing gyémánt védjegyekkel az előző év szakmailag legjobb KKV marketing kampányait, programjait kívánja elismerni, miközben célja a legtöbb gyémántot gyűjtő ügynökségek, illetve megbízó cégek közt megtalálni „Az év marketingpartnere 2016", illetve „Az év marketingaktív vállalkozása 2016” fődíjasokat.

A szövetség küldetésének érzi a hazai marketingtevékenység színvonalának emelését, amelyet leginkább a pályázatok során való minősítéssel és edukációval tudnak elérni. Kötelességüknek érzik, hogy bemutassák a jó példákat, illetve felhívják a figyelmet a minőségi marketing fontosságára.

Kiknek a pályázatát várják?

Keresik és díjazzák azokat a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, start up-okat és általuk megbízott ügynökségeket, szolgáltató cégeket, akik sikeres marketingprojekteket, kampányokat, szakmailag profi marketingmegoldásokat valósítottak, valósítanak meg.

Mindez miért is fontos?

Mert egy jó KKV marketing tevékenység pozitív hatással van a vállalat arculatára, a termék és/vagy szolgáltatás ismertségére és megítélésre. „A projekt szakmai támogatói tökéletesen egyetértettek abban, hogy az Országos KKV Marketing Díj alapvető célja, hogy felhívja a figyelmet a KKV fejlesztésében egyre fontosabbá és egyre intenzívebbé váló marketingtevékenységre, annak sokszínűségére, eredményességére. Továbbá a sikeres, hatékony marketingmegoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével hozzájáruljon az igényes, szakmailag helyes gyakorlat elterjedéséhez, valamint segítse a tapasztalatcserét, s benne a vállalkozások, ügynökségek, szolgáltatók vezetői, szervezetei és a marketingesek közötti együttműködést. Hiszen egy jó KKV marketing tevékenység pozitív hatással van az egész szervezetre, az ott dolgozókra és nem utolsó sorban Magyarország gazdaságára” – nyilatkozta Hinora Ferenc, az MMSZ és a zsűri elnöke.

Nevezni tizenegy kategóriában lehet a 2015. szeptember és 2016. október között megvalósított aktivitásokkal:

  • tartalommarketing
  • márkaépítés
  • direkt marketing
  • ügyfél-elégedettségi programok
  • design-kreatív
  • online felületen futó kampányok
  • közösségi médiamegoldások
  • egyéb digitális megoldások
  • kis költségvetésű értékesítési célzatú integrált kampányok
  • eseményalapú aktivációk
  • produkciós és nyomdai gyártások

Egy szervezet több pályázatot is benyújthat, több marketing gyémánt elismerést is szerezhet, hiszen a több elismert marketingprojekt már a szervezet egészének kiválóságát fémjelzi. A pályázatok nem egymással versenyeznek, hanem a Díj kiírásában előre meghatározott értékelési szempontok alapján kerülnek elbírálásra. A legtöbb marketing gyémánt elismerést szerző ügynökség, illetve megbízói cég (ügyféloldal) lesz „Az év marketingpartnere” és „Az év marketingaktív vállalkozása” 2016-ban.

A (fő)díjazottak értékes nyereményekben részesülnek, a Magyar Marketing Szövetség partnereinek jóvoltából, a nyeremények összértéke meghaladja a 2 millió forintot.

Az idei évtől a Magyar Telekom vált az Országos KKV Marketing Díj főtámogatójává.

„Az utóbbi években azt látjuk, hogy különösen azok a vállalatok tudnak sikeresek lenni, akiknek aktív innovációs stratégiájuk van, ami nem pusztán technológiai újítások alkalmazását jelenti, hanem azt is, hogy képesek tanulni, adaptálni. A Magyar Marketing Szövetség folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar kis– és közepes vállalkozások szerves részévé válhassanak a hazai és nemzetközi marketing szakmának, lépést tarthassanak a legfrissebb megoldásokkal, és ezáltal új szintre helyezhessék üzletfejlesztésüket, marketingtevékenységüket. Ezért is álltunk a Szövetség mellé, amikor meghirdette Országos KKV Marketing Díját, és vált a Telekom a Díj főtámogatójává. Hiszünk benne, hogy a pályázók kreatív és innovatív esettanulmányai szélesebb körben is tanulsággal, hasznos útravalóval szolgálnak majd a cégek számára, hosszú távon is sikeres működést biztosítva számukra” – mondta Diószegi Ágnes, a Magyar Telekom üzleti szegmensmarketing igazgatója.

Nevezési határidő: 2016. november 3.

A pályázatok szakmai értékelését a marketingszakma – a tudomány, az oktatás és a gyakorlati megvalósítás terén dolgozó - elismert személyiségeiből álló zsűri végzi, s ítéli oda a „marketing gyémánt” díjakat. A szakmai zsűri a marketingmunka szakmaiságát, hatékonyságát és hatásosságát ismeri el a marketing gyémánttal, a szakmailag kiváló marketing védjegyének odaítélésével.

További információk a pályázatról a www.marketinggyemantdij.hu weboldalon érhetőek el.


Dobó Mátyás

Magyar Telekom

Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!