Tízből hat vásárló az ajándékokra utazik

Hírek

Az európai vásárlók több mint kétharmada szívesebben megy olyan boltba, ahol hűségprogram várja őket.

„Az európai fogyasztók számára legfontosabb döntési szempont az ár, amiért 54%-uk akár áruházláncot is váltana. A válság hatására erősödő fogyasztói ártudatosságra a boltok kiélezett árversennyel és folyamatos akciókkal reagáltak, ezért a vásárlók számára mára gyakorlatilag követhetetlenné vált, hol, mi a legolcsóbb. A fogyasztók megnyeréséhez ezért is váltak nélkülözhetetlenné az érzelmekre ható hűségprogramok” – mondta el Manfred Litschka, a hűségprogramok tervezésével foglalkozó TCC regionális értékesítési igazgatója. Az európai vásárlók 72%-a szívesebben megy oda vásárolni, ahol valamilyen ajándékkal jutalmazzák a vásárlást. Az ilyen programok a magyarok körében is rendkívül népszerűek: közel egyharmaduk hajlandó boltot is váltani miattuk, és majdnem ugyanennyien a saját boltjukban keresik aktívan ezeket a promóciókat.

A sikeres hűségprogramok 58%-kal növelik a meglévő vásárlók hűségét, 45%-kal a vásárlások gyakoriságát és 13%-kal azok számát, akik gyakran vásárolnak az adott üzletláncnál. Az elégedett fogyasztók szívesen osztják meg élményeiket és tapasztalataikat ismerőseikkel. Ez a közösségi oldalakon is tetten érhető, ahol egy sikeres hűségakció akár 16%-kal magasabb vásárlói látogatottságot is generálhat.

A hűségprogramokban való részvételt a legtöbben (59%) a vonzó ajándékkal magyarázzák, de a vásárlók harmada számára az is fontos, hogy elismerjék hűségüket. A résztvevők negyede számára nyomós érv az is, hogy a hűségprogramok szórakoztatók és sokan vannak azok is, akik rokonaik, barátaik kedvéért hajtanak az ajándékokra. Az ajándék tehát a legfontosabb kulcsa a hűsprogramok sikerének, ezért fontos, hogy az aktuális vásárlói trendekre is választ adjanak.

Egy-egy jelentős filmpremierhez kapcsolódó hűségprogram könnyen beszippanthatja például a vásárlókat: ilyen volt 2013-ban a Hupikék Törpikék bemutatója, idén pedig a Star Wars játszhat hasonló szerepet a kiskereskedelemben. Tavaly a labdarugó világbajnokság volt a slágertéma: Európa-szerte sok hűségprogram vonzotta ezzel az áruházakba a fogyasztókat. Gyakorlatilag folyamatos népszerűségnek örvendenek a gyermekjátékot kínáló programok is, amelyben főként a kisgyermekes szülők, nagyszülők vesznek részt szívesen.

Még mindig érezteti hatását a gazdasági válság a vásárlói trendekben. A válság miatt például kevesebbet költöttek étteremre a fogyasztók, így újra felfedezték az otthoni vendéglátás varázsát. Az európaiak 47%-a próbál otthon is éttermi hangulatot teremteni és 54%-ukat inspirálják a sztárszakácsok receptjei. Ezeknek köszönhető, hogy a mai napig népszerűek azok a hűségprogramok, amelyek valamilyen minőségi konyhai eszközzel jutalmazzák a vásárlókat. Jellemző trend az egészséges életmódra törekvés is, amely a spoteszközök, és sportkiegészítők piacára és az erre épülő hűségprogramokra is élénkítőleg hatott.

„Az sem mindegy, milyen formában juthatnak hozzá az ajándékhoz a vásárlók. A tapasztalatok szerint szívesebben vesznek részt olyan hűségprogramban, amelyek ingyenes ajándékot kínálnak: ezek 31%-kal vonzóbbak a fogyasztók számára” – mondta el Manfred Litschka.

(Fotó: TCC/Marvel)

SOCIAL MEDIA