The Voice: Négyen búcsúztak

Tejszínhub

A The Voice első élő showjában, a versenyzők mindent megtettek azért, hogy elnyerjék a nézők szavazatait. Cinzia Conso, Haga Jázmin, Bakti Ádám és Homoki Gábor számára azonban véget ért a The Voice.

 

Látványos és különleges produkciókkal indult el szombat este A The Voice első élő showja. A versenyzőkre két körös szavazás várt és voltak, akik a második kör végéig izgulhattak a továbbjutásért. Az eredmény ezúttal kizárólag a nézőkön múlt, akik az rtl.hu applikáción keresztül, a szavazas.rtl.hu weboldalon és SMS-ben támogathatták a tehetségeket. Miután az összes produkciót bemutatták a versenyzők, a nézők addig leadott szavazatainak köszönhetően minden coach csapatából egy versenyző továbbjutott, így Fóris Szonja, Kovács Aliz, Kovács Harmat, Virág Timóteus biztos továbbjutók voltak, ám ezzel a show még nem ért véget. A többi 8 versenyző sorsáról újabb szavazás indult, mert a nézők még 4 versenyzőt továbbjuttathattak a voksaikkal, itt már a szavazatok összesítésénél nem számított, hogy ki melyik coach csapatába tartozik. Így a továbbjutók táborához még csatlakozhatott Kalocsa Lilla Anna, Szakács Erika, Berki Artúr, Galambos Péter. Cinzia Conso, Haga Jázmin, Bakti Ádám és Homoki Gábor számára pedig véget ért a The Voice.

 

Négy versenyző távozott a The Voice első Élő show-jából

A The Voice első Élő show-jától végül Cinzia Conso, Haga Jázmin, Homoki Gábor és Bakti Ádám búcsúztak.

 

Haga Jázmin nehezen viseli a negatív kommenteket

Haga Jázmin sajnos nem csak pozitív kommenteket kap a közösségi médiában, és sokan azért támadják, mert lányként rappel. A coacha, Manuel öntött belé lelket, és hasznos tanácsokkal látta el.

 

„Nagyon nehéz volt otthon hagynom őket” – Cinzia Conzo könnyek között búcsúzott el a családjától

Cinzia Conzo a The Voice miatt Budapestre költözött, ezért egy időre el kellett köszönnie a párjától és a kislányától, akik mindennél fontosabbak számára. Ennek ellenére teljes erőbedobással készül az Élő show-kra, Curtis pedig mindenben támogatja. „Minden akadályon átmegy, és én azért vagyok, hogy fogjam a kezét az úton” – mondta a coach.

 

„Nagyon egy húron pendülünk” – Homoki Gábor nem hitte volna, hogy mennyi közös van benne és Miklósa Erikában

Homoki Gábornak hegedűművészként a The Voice-ban egy teljesen új oldalát kell megmutatnia. Coachával, Miklósa Erikával gyorsan megtalálták a közös hangot, Gábor pedig teljesen ledöbbent, amikor megtudta, mennyire hasonlít az operaénekesre.

 

Fóris Szonja: Boldogságtól (Margaret Island)

Fóris Szonja a The Voice első élő show-jában a Margaret Island Boldogságtól című dalát adta elő.

 

„Mintha a bátyám lenne” – Bakti Ádám a Curtisszel való kapcsolatáról mesélt

„Azért jelentkeztem a The Voice-ba, hogy valóra váltsam az álmaimat” – mondta Bakti Ádám, akit régebben sokszor lenézték, de a tehetségkutatónak köszönhetően most már úgy érzi, hogy nem indult el feleslegesen a zenei pályán, és teljes mértékben a helyén van. Nagy céljuk Curtisszel, hogy bebizonyítsák: a rapnek helye van a The Voice-ban.

 

Bakti Ádám: Ismernek (Saját dal)

Bakti Ádám a The Voice első Élő show-jában a Ismernek című, saját dalát adta elő.

 

„Ez egy valóra vált álom” – Kovács Harmat majd kiugrik a bőréből, hogy Manuellel dolgozhat együtt

Kovács Harmat még mindig alig hiszi el, hogy bekerült a The Voice Élő show-jába, ráadásul még nagyobb boldogság a számára, hogy Manuel csapatába került. Előfordul, hogy a versenyző az énekórákon elbizonytalanodik, és megfordul a fejében, hogy valóban itt van-e a helye a The Voice-ban.

 

Kovács Harmat: Happier Than Ever (Billie Eilish)

Kovács Harmat a The Voice első élő show-jában Billie Eilish Happier Than Ever című dalát adta elő.

 

Trokán Nóri szerint Kovács Harmatot a színpadra teremtette a jóisten

Kovács Harmat produkciója után Manuel és az egész stúdió állva tapsolt. „Mindig hozol egy nagyon magas színvonalat” – mondta Trokán Nóri, aki szerint a versenyző olyan rezgést hoz létre a stúdióban, ami rendkívül egyedi.

 

„Ez olyan jólesik” – Bakti Ádám mosolya elvarázsolta Miklósa Erikát

Trokán Nóri szerint Bakti Ádám felrobbantotta a The Voice színpadát, Curtis pedig örült neki, hogy a versenyző betartotta azokat a dolgokat, amiket korábban ő kért tőle.

 

Virág Timóteus újszülött kisfia légzési nehézségekkel került kórházba

Virág Timóteus a kisfia születésénél nem tudott jelen lenni, ráadásul csak két hónappal később láthatta először élőben. Az Élő show előtti próbák közben a kisfia kórházba került, ezért el kellett hagyniuk Budapestet. A versenyzőben ekkor tudatosult, hogy egy ideig nem láthatja a családját, de Curtis egy olyan dalt választott neki, amivel ki tudja fejezni a kisfia iránti érzelmeit.

 

Virág Timóteus: Édes kisfiam (Cserháti Zsuzsa)

Virág Timóteus a The Voice első élő show-jában Cserháti Zsuzsa Édes kisfiam című dalát adta elő.

 

Curtis Virág Timóteusnak: Elképesztő, amit véghez viszel lelkileg

„Itt volt a szíved, a lelked” – lelkendezett Miklósa Erika Virág Timóteus produkciója után, majd Trokán Nóri is elárulta a véleményét. „A legnagyobb tragédiában is ott van a derű” – mondta, hiszen úgy érzi, hogy nem uralkodott el a versenyzőn a fájdalom az előadása közben.

 

„Úgy éreztem, hogy kevés vagyok ide” – Kovács Aliznál eltörött a mécses

Kovács Aliz az egyik próba közben egyszer csak elsírta magát, hiszen úgy érezte, nem elég erős a The Voice-ba. Amikor elárulta az érzelmeit Miklósa Erikának, a coach lelket öntött a vesrenyzőjébe.

 

Kovács Aliz: Get Busy (Sean Paul)

Kovács Aliz a The Voice első élő show-jában Sean Paul Get Busy című dalát adta elő.

 

„Tök nagy félelmem, hogy nem lesz a mama” – Galambos Péter az elmúlásról mesélt

Galambos Péter Avril Lavigne egyik dalát választotta az első Élő show-ra, ami kifejezetten a gyerekkorára emlékezteti. Vidéken sokszor meglátogatja testvérével a nagymamáját, és már azon is elgondolkodott, hogy mi lesz, ha nagymamája már nem lesz velük.

 

Galambos Péter: I’m With You (Avril Lavigne)

Galambos Péter a The Voice első élő show-jában Avril Lavigne I’m With You című dalát adta elő.

 

„Ne forgácsold szét az energiáid!” – Trokán Nóri gatyába rázta Kalocsa Lilla Annát

„Lilla egy nagyon tehetséges lány, de egy kicsit szétszórja a figyelmét” – mondta Trokán Nóri, aki szerint a versenyzőjének el kell gondolkodnia rajta, mennyire fontos most az életében a The Voice.

 

Kalocsa Lilla Anna: 3:20-as blues (Hobo Blues Band)

Kalocsa Lilla Anna a The Voice első élő show-jában a Hobo Blues Band 3:20-as blues című dalát adta elő.

 

Berki Artúr: Kukásautó (DESH)

Berki Artúr a The Voice első élő show-jában DESH Kukásautó című dalát adta elő.

 

Szakács Erika: Cuz I Love You (Lizzo)

Szakács Erika a The Voice első élő show-jában Lizzo Cuz I Love You című dalát adta elő.

 

Jövő héten, szombaton este tovább folytatódik a verseny a The Voice második élő showjával, ahol ismét izgalmak várnak a versenyzőkre. A nézők szavazataira pedig akkor is számítanak majd az énekesek, mert ismét többen fognak búcsúzni a döntőtől.

A műsor hivatalos oldalai:
https://www.instagram.com/thevoice.magyarorszag/

@thevoice.magyarorszag


https://www.facebook.com/voicemagyarorszag

 

 

SOCIAL MEDIA