Gulácsi Péter: karrierem egyik legnagyobb pillanata volt a franciák elleni döntetlen

Hírek Kiemelt

A kapusteljesítménynek is jelentős szerepe volt a világklasszis franciák elleni döntetlenben – mondta el Gulácsi Péter a hétvégi magyar bravúr után, melyhez a válogatott kapus lipcsei csapattársai is gratuláltak.  Gulácsi szerint a németek legyőzéséhez az intenzív védekezésen és a kontrákon túl az a harci kedv is elengedhetetlen lesz, amelyet nagyban köszönhetnek a teltházas Puskás Aréna magyar közönségének. Az UEFA-szponzor Hisense utánajárt, hogyan várja Gulácsi a legfontosabbnak ígérkező németek elleni mérkőzést.

 

„Az olyan erős csapatok ellen, mint Franciaország, Németország vagy Portugália nem csak a mezőnyjátékosok, hanem a kapus teljesítményének is kiemelkedőnek kell lennie. Az első két mérkőzés után úgy érzem, nekem is sikerült hozzátennem az eddig elért eredményeinkhez” – mondta el Gulácsi, aki szerint a magyar csapat a franciák elleni döntetlent nem csak a remek védekezésnek, hanem a korábbiakhoz képest több labdabirtoklásnak, valamint a kontratámadásoknak is köszönheti.

 

Szolid ünneplés

A bravúros második magyar meccset a csapat mindössze egy rövid ünnepléssel zárta az öltözőben, bár Gulácsi szerint a hatvanezres, teltházas stadion okozta felejthetetlen hangulat örökre velük marad. „Karrierem legnagyobb pillanatai közé tartozik, hogy sikeres meccset tudhatunk magunkénak a világ egyik legjobb csapata ellen”. Gulácsi hozzátette, hogy még órákkal a mérkőzés után is a magyar közönség hatása alatt volt a csapat, azonban nem volt sok idő ünnepelni, hiszen koncentrálniuk kellett a regenerációra és a németek elleni felkészülésre.

 

Támadássá fordítani a védekezést

A hétvégi magyar-francia meccs után a csapatnak az eufória mellett a 35 fokos hőségben eltöltött másfél órát is ki kellett pihennie, ami még a jó fizikai és mentális állapotban lévő sportolókat is megviseli. Habár a németek elleni mérkőzés este 9 órakor esedékes, Gulácsi szerint nehézségből Münchenben is akad majd: „nem lesz sok lehetőségünk a labdabirtoklásra, tudjuk, hogy a németek fogják irányítani a játékot, de bízunk benne, hogy a védelmünkkel meg tudjuk nehezíteni a dolgukat, és a franciákhoz hasonlóan őket is meglephetjük.” A kapus hozzátette, a cél, hogy a Portugália elleni, 85 percig tartó kiváló védekezéshez hasonlóan a németekkel szemben legalább 90 percig bírják erőnléttel, és ha lehetőségük van, támadássá tudják fordítani a védekezést.

 

„Hazai” pálya

Gulácsi számára a müncheni mérkőzés is különleges lesz, hiszen csapata, a Lipcse számára nem ismeretlen az Allianz aréna pályája. A válogatott kapus örül, hogy ismerős terepen játszik a németek ellen, bár úgy véli, a teltházas magyar stadion hangulatát nem lehet pótolni. „Nagy feladat előtt állunk, hiszen ismét egy világklasszis ellen játszunk, és ugyanazt a teljesítményt kell hoznunk idegen pályán, mint amit itthon már sikerült”.

Gulácsinak több lipcsei csapattársa is gratulált a hétvégi győzelemhez, Marco Rossi, a válogatott szövetségi kapitánya pedig „hatalmas küzdelemként” titulálta a bravúros döntetlent, amiért nagyon büszke a csapatra, azonban úgy véli, a magyaroknak továbbra is a földön kell járniuk, hogy ismét győzhessenek.

 

SOCIAL MEDIA