Díjjal jutalmazták a Lidl fenntarthatósági kezdeményezését

Negyedik alkalommal hirdette meg a Trade Magazin a Fenntarthatóság Szimbóluma pályázatot, amelyen a beérkezett pályamunkák közül végül 18 pályázó nyerte el az elismerést öt kategóriában, melynek keretében idén először lehetett az önálló CSR kategóriában is pályázni. A nyertesek által bemutatott akár vállalati, akár egy-egy márkára vonatkozó vállalásaikkal, fejlesztéseikkel, beruházásaikkal példaként szolgálhatnak a piac szereplői, valamint […]

Tovább olvasom

Kihirdette a PREXA nyerteseit a Magyar PR Szövetség

A legjobb kommunikációs gyakorlatokat díjazó verseny magyar főzsűrije tizenkilenc kampányt díjazott, a nemzetközi zsűri pedig egy arany, egy ezüst és egy bronz díjat osztott ki.   Idén a storytelling és az issue management kategóriákban osztották ki a legtöbb díjat, ami azt mutatja, hogy az iparágban nagy hangsúly került a hatásos narratívákra és kommunikációs stratégiákra. Az […]

Tovább olvasom

„Magyarországon mindennél fontosabb felmutatni és kiemelni azokat, akik hisznek az »art-and-business« gondolkodásban”

Ötödik alkalommal mutathatják meg az üzleti és művészeti élet szereplői, hogy miként is gondolkodnak az együttműködéseikről, miként jelentkezhet az innováció, az értékmegóvás és fenntartható működés a két szektor találkozásában. Az Art is Business Díj célja, hogy kiemelje és megmutassa azon for-profit és kulturális gondolkodókat, akikre egyre nagyobb szükség van a művészeti területen; továbbá azok példáin […]

Tovább olvasom

Rangos díjat nyert a KÖZTI

A soproni Csik Ferenc Uszoda tervezéséért nyerte el a BigSEE Architecture nemzetközi nagydíját rekreáció és sport kategóriában a KÖZTI építésziroda. A BigSEE díjjal a délkelet-európai régió 21 országában díjazzák a legjobb építészeti, belsőépítészeti és formatervezési megoldásokat hat különböző kategóriában.   A BigSEE díjat a Ljubljanában székelő alapítvány, a Zavod Big alapította: a SEE rövidítés a […]

Tovább olvasom

Kilenc kategóriában vehetett át díjat a Samsung a világ egyik legrangosabb dizájnversenyén

Az 1953-ban, Die Gute Industrieform e.V. néven alapított iF Design Award szakértői a termékek egyediségét és hatásfokát értékelik kilenc különböző kategóriában: Termék, Csomagolás, Kommunikáció, Koncepció, Belsőépítészet, Építészet, Szolgáltatástervezés, Felhasználói élmény (UX) és Felhasználói felület (UI).   „Fontos, hogy olyan minőségi élményeket kínáljunk, amelyek ötvözik a folyamatosan változó felhasználói igényeket és az új technológiákat. Továbbra is […]

Tovább olvasom

Szilágyi Áron fair play-díjat fog kapni

Sportszerű cselekedetéért fair play-díjat fog kapni Szilágyi Áron, aki szombaton megnyerte a Gerevich-Kovács-Kárpáti kard világkupaversenyt.   A döntőben a világranglista éllovasával, Sandro Bazadzével vívott a háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes magyar kardozó. Jobban kezdett a georgiai ellenfele, 8-4-re elhúzott, de közben már volt egy sárga lapja korai indulás miatt. Az egyperces szünet után megvágta […]

Tovább olvasom

Az ALDI nyerte a legtöbb díjat „Az Év Saját Márkás Terméke” pályázaton

Nagy sikert arattak az ALDI Magyarország saját márkás termékei: az idén először megrendezett „Az Év Saját Márkás Terméke” versenyen nyolc kategóriában is a legjobbnak bizonyultak. A PPH Media Store Insider magazin által életre hívott versenyen a szakmai zsűri döntése alapján a legtöbb első helyezést az ALDI kapta.   Idén először hirdette meg a Store Insider […]

Tovább olvasom

A Metrodom Green lakópark nyerte a Real Estate Awards év tervezett lakó projektje díját

A Metrodom Green lakóparkot a zöld homlokzat, a belső park és a közösségi szolgáltatások mellett az „AA” energetikai besorolás és a tetőre telepített napelem rendszer teszik különlegesen fenntarthatóvá a hasonló méretű társasházak között – írják.   „Büszkék vagyunk rá, hogy projektjeinkkel a zöld fordulat élére tudunk állni, utat mutatva más ingatlanfejlesztőknek, hogy kövessék példánkat és […]

Tovább olvasom

Rangos elismerésben részesült a Hungrana Kft.

A közép-kelet-európai régió országai számára kiírt SAP Quality Awardson két díjat is megnyert hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata, a Hungrana Kft.  A digitalizációs vállalatfejlesztési projektek versenyében a feldolgozóipari cég fődíjat és kiemelt helyezést kapott a vállalatnál végrehajtott SAP modulbevezetésekkel.   A Hungrana Kft. tulajdonosai és vezetősége elkötelezett a folyamatos fejlődés mellett, ennek eredményeként egy jelentős […]

Tovább olvasom

Első lett a Budapesti Metropolitan Egyetem csapata a CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyen

Az egyetem Turizmus Intézetének gondozásában álló Turizmus és vendéglátás alapszak végzős hallgatója, Molnár Fanni a verseny keretében valósította meg innovációs ötletét két elsőéves, szintén Turizmus és vendéglátás szakos hallgatóval (Kanda Eszter és Földes Bernadett) egy csapatot alkotva.   Az ötletet megalkotó diákok befektetőt keresnek a TourismLevelUp nevű applikációhoz, egy olyan turisztikai és oktatási közösségi hálózat […]

Tovább olvasom