Rendhagyó divatkavalkád várható az Arénában

Tejszínhub

A 20. század utolsó harmadában, az USA-ban született meg a posztmodern irányzat. Nem csak gyönyörű épületeket, hanem például zenei újításokat, később  magát a „Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox” megalakulását is köszönhetjük ennek az időszaknak. A PMJ budapesti koncertje kapcsán arra kérik a szervezők a közönséget, hogy Gatsby stílusú öltözékben érkezzenek az Arénába.

 

A PMJ különlegesen tehetséges énekesei „időgépbe teszik a popzenét” és velünk együtt ünneplik meg a 20-as évek legnagyobb slágereit. A pop-jazz jelenség élő fellépések sorozatával keresztülszeli az Egyesült Arab Emírségeket, Kanadát, az Egyesült Királyságot és Európát. Turnéjuk során 2022. június 23-án este látogatnak el a magyar fővárosba, hogy a Papp László Budapest Sportarénában lépjenek fel.

A koncert szervezője a Green Stage Production iroda, melynek mottója: „A Földünk védelme, és ezért tudatos célunk, minden általunk megrendezésre kerülő koncert, előadás megvalósításához szükséges energia felhasználások adataiból kiszámíthassuk az adott események Ökológiai lábnyomát, ezen számítások eredményeként pedig annyi fát ültessünk hazánkban, amely ezt a keletkezett öko lábnyomot ellensúlyozni képes”.

 

Fotó: PMJ

 

SOCIAL MEDIA