Ed Sheeran összeállt egy ukrán zenekarral

Tejszínhub

Az ukrán Antytila rockegyüttes megjelentetett egy Ed Sheerannal közös számot, a 2step című kislemez hétfőn látott napvilágot.

 

A zenekar új szöveget írt a zenész korábbi számához, és néhány képkockát is forgattak a videóhoz, amit a fronton vettek fel – írja a 24.hu.

Az Antytila ​​tagjai a háború miatt kénytelenek voltak abbahagyni a zenélést, és csatlakozni a hadsereghez. Márciusban vették fel a kapcsolatot Sheerannel, jelezték, hogy élőben bejelentkeznének a Concert for Ukraine nevű jótékonysági koncertre, amin az orosz-ukrán háborúban érintetteknek gyűjtöttek pénzt. A szervezők akkor elutasították a kérést, Sheeran viszont megígérte, hogy meghallgatja őket.

A dalhoz Kijev környékén vettek fel pár jelenetet, a zenei részt viszont nehezen rögzítették, mivel az oroszok elfoglalták a stúdiójukat. A dal azóta sláger lett, eddig több mint 1,2 millióan nézték meg a YouTube-on.

Taras Topolya énekes elmondta, hogy a szám bevételét jótékony célra ajánlják fel, az ukrajnai menekülteket segítik vele – teszik hozzá.

 

SOCIAL MEDIA